Adoremus 2005. szeptember [antikvár]

AMIT AZ EUKARISZTIA LITURGIÁJÁRÓL TUDNI KELL 2. Az eukarisztikus ima (1) Elérkeztünk a mise ünneplésének leglényegesebb részéhez. Már elkezdődött a prefációval (erről szóltunk már az előző számokban), és az Úr imádsága előtti dicsőítéssel (doxológia) fejeződik be. Több része van, amelynek középpontjában az alapítás elbeszélése áll, amelyet körülvesz az Egyház imádsága és hitvallása. Ma az eukarisztikus ima elnevezést használjuk, amelyből többet is imádkozik az Egyház. 1970-ig csak egyetlen ilyen ima létezett, amit római kánonnak neveztünk. Jelentése: az áldozatbemutatás szabálya. A ma használt kifejezés inkább az Isten magasztalása és hálaadás a megváltás nagy tettéért. A keleti egyházak az „anafóra" kifejezést használják erre az áldozati cselekményre. Az eukarisztikus imák felépítése A középponti és a leglényegesebb rész az alapítás elbeszélése. Elmondja az utolsó vacsora eseményeit, vagyis mindazt, amit Urunk Jézus Krisztus tett és mondott. Ennek az imádságnak az elhangzása alatt a kenyér és a bor Krisztus teste és vére lesz, vagyis Urunk Jézus Krisztus a szentségi színek alatt megjelenik közöttünk. Ezt megelőzi a Szentlélek lehívása (epiklézisz), amelyben azt kéri az Egyház, hogy a Szentlélek tegye szentté, azaz Krisztus testévé és vérévé, az oltáron elhelyezett kenyeret és bort. Amikor Krisztus Urunk a kenyér és a bor színe alatt már jelen van közöttünk, azt a hívek közössége egy felkiáltással megvallja (íme, hitünk szent titka és a válasza). Azonban vissza is emlékezünk arra, amiért Urunk rendelte az Eukarisztia ünneplését. A megemlékezésben (anamnézisz) felidézzük Krisztus parancsát, hogy ezt az ő szenvedése, halála és dicsőséges feltámadása miatt kell tennünk. Mindjárt hozzá is kapcsoljuk az Eukarisztia felajánlását (oblatio), hogy az Egyház nemcsak a szeplőtelen áldozat felajánlását végzi, hanem felszólítja a híveket is, hogy ADOREMUS 3