Aetas 2011/3. [antikvár]

Bármi volt is készítőjének szándéka, a Sid Meier's Civilization rajongói szerint a játék posztmodern vagy posztstrukturalista alapelvek szerint „írja újra" a történelem tulajdonképpeni fogalmát azzal, hogy összetett módon hasznosítja az önreflexió, az irónia, a kreatív anakronizmus, a tényeknek meg nem felelés stb. eszközeit. Lelkesedtek emberközpontú időkezeléséért, a technológiára és a kultúrára helyezett hangsúlyáért, és mindenekelőtt azért, mert az SMC-vel való játék egyfajta „mi lenne, ha"-attitűddel jár, mivel olyan forgatókönyveket hozhatunk létre, melyek szembenállnak mind a történelmi valósággal (mondjuk a Lincoln elnökségéről a történészek által mondottakkal), mind pedig a valószínűséggel (például görög háromevezős gályákkal tankokra támadhatunk, és akár le is győzhetjük azokat). Sejthető volt, hogy a játék kritikusai rámutatnak: az SMC egyáltalán nem „írja újra" a történelmet, inkább teljesen megtagadja azt. Másként fogalmazva, az SMC nem felel meg a történelem azon definíciójának, amit újra akar írni. A múlt közismert vezetőinek nevét és képét használja fel ugyan, technikai, politikai, gazdasági és társadalmi tényezőket idéz meg, de ezeket nem olyasvalamivé kapcsolja össze, amit a múlt „alapvetően megtörtént valósága" reprezentációjának és értelmezésének tekinthetnénk. Mégis úgy tűnik, a kritizálok és a rajongók egyaránt osztoznak bizonyos előfeltevésekben. Claudio Fogu tanulmányát számunk 176-193. oldalán olvashatják.