Budapesti Szemle 153. kötet 433-435. szám [antikvár]

Hajnali öt órakor szállunk ki a Lloyd-gőzősből Patras kikötőjében. Még élénk emlékezetünkben van kiszállásunk Korfu szigetén, a hol a kikötőöböl hullámai kegyetlenül megtánczoltatták csolnakunkat. Itt is jó messzire horgonyoz a hajó a rakodóparttól; de a tenger nyugodt, mintha nem akarná a hajnal ihletes csöndjét zavarni. Minden csöndes, - a hajón is csak a kiszállók sürgölődnek, a parthoz közeledve sem hallunk más zajt, mint az evező csattanását, bár már lesik az utazókat a különböző vendéglők, közlekedési vállalatok ügynökei. Partra érve első benyomásunk határozottan rossz; a keskenyvágányú vasút - Görögország fő közlekedési vonala, - a parton fut végig s a szabad ég alatt áll meg; mögötte félig nyitott, pajtaszerű épületben van a vasúti pénztár és a podgyászfeladás: ez Patras pályaudvara. A mennyit a városból látunk az új és máris ronda, modern és mégis szegényes; igazi keleti kereskedő-város. Miután a parton figyelmünket egyelőre semmi sem köti le, ösztönszerűen visszafordulunk oda, a honnan jöttünk s nyomban lebilincsel az, a mit látunk. A patrasi öblöt, - mely mintegy előpitvara a hosszú korinthosinak, innen nézve úgy körülzárják egyfelől a Peloponnesus partja, melyen állunk, másfelől Akarnania és Aetolia hegyei s a háttérben az ión-tenger elhagyott, szintén magas hegyekbe csúcsosodó szigetei, hogy nem is látjuk nyilását a szabad tenger felé; az egész víztükörre lilaszin homály borúl, csak a szemben emelkedő hegyeket árasztja el a fölkelő nap rózsafénye.