Budapesti Szemle 1909. I-IV. [antikvár]

APPONYI TÖRVÉNYEI. A legutóbbi évek törvényhozói alkotásai között csak igen kevés van, a mely érték és jelentőség tekintetéből vetekedhetnék Apponyi népoktatási törvényeivel. E törvényalkotások oly szoros kapcsolatban állanak nemzeti kultu-ránk ügyével és az ettől elválaszthatatlan jövőnkkel, miszerint azt kellene hinnünk, hogy e törvények elbirálásánál mindenben csak az obiectiv és méltányos felfogás jutott szóhoz. Hogy ez nem mindenben történt így, igy ez egyik szomorú jelensége közéletünknek, mely politikai és társadalmi tagoltságában a kellő egységet még ott is nélkülözi, hol egy nagy, egy közös czél kitűzése az ellentétek kiegyenlítését indokolttá ós természetszerűvé tenné. E megjegyzés távolról sem vonatkozik azokra, a kik elvi szempontból, úgyis, mint a feltétlen államosítás hívei kifogásolják Apponyi törvényeit, mivel azok sikere ép azok álláspontját gyengíti meg, a kik a nemzeti érdekek hatékony védelmét eddig csupán az oktatási szabadság nagymérvű korlátozásától várták. De ezektől eltekintve olvastunk sok oly kritikát is, hol hiába kutattunk volna az obiectiv, a szakszerű kifejtésen alapuló bírálat után, mert egyebet ott nem találtunk, mint személyes motívumokat, azaz kritikát, mely elsősorban a törvényalkotó egyéniségéből indult ki és ezentúl azután nem is tudott hatolni. Ezzel szemben nem lehet más feladatunk, mint a törvényes intézkedések taglalásából megállapítani a törvények irányát, egyúttal pedig a gyakorlati élet tanulságai alapján kutatni, hogy mennyiben közelítik meg, illetve érik el a törvényhozás által kitűzött végczélt. A czél, melyet a törvényhozás az Apponyi-féle törvények megalkotásakor maga elé tűzött, az volt: a nemzeti