Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
Igyekezzünk magyarul írni
Óvatos felszólítást használok címül. Nem mertem határozottabb alakot választani, mert az «Írjunk magyarul!» kívánságot jóval kevesebb tudná teljesíteni, mint ahánynak írnivalója van. A képességben még nem bízom, de az igyekezetet már mindenkiről feltételezem. Magammal szemben is bizalmatlan vagyok. Azért tettem oda védekezésül a «kontárkodás» szót. Néhai jó Kenedi Géza bátyánk az ilyen piszkálódásait okvetlenkedésnek nevezte. Bátrabb volt, mint én. Bizonyára joggal. Én csak kontárkodom. Talán több szerencsével járok, mint a vak tyúk, amely néha lel magot. Arra hitet tejetek, hogy ennek az ügynek rajongója vagyok és ez feljogosít, hogy vele foglalkozzam. Senki sem vetheti a szememre, hogy nem ez a hivatásom, tehát valóban kontár vagyok, akit ki kell seprűzni. Azt tartom, hogy ezzel hivatásszerűen foglalkozik mindenki, mert az írás eszközét - kevés kivétellel - valamennyiünknek használni kell. Ezért kötelesek vagyunk mindnyájan törődni az eszköz felhasználásának szabályaival. Persze más, ha azért írok, mert valamit ki kell fejeznem és más, ha arról elmélkedem, hogy hogyan kellene azt írással közölnöm. Itt a súlyt átfordul és az egyik mesterség eszköze egy másik céljává lesz. Ez igaz. Tehát vigyáznom kell, ha erről akarok magyarázni. Az aggságoskodástól felment az a tapasztaláson alapuló meggyőződésem, hogy új rosszat nem tudok mondani. Ha pedig valami jót eltalálok, a bátorságom igazolva van.