Centralista 1993. Karácsony [antikvár]

Lectori salutem! A három karácsonyi szentmise kezdőéneke tartalmazza Isten nekünk küldött ünnepi üdvözletét: "Így szólt hozzám az Úr: Fiam vagy, ma adtam neked életet!" (Zsolt 2,7); "Fényesen ragyog ránk a mai nap, Urunk megszületett! Ő a csodálatos, az Isten, a Béke Fejedelme, a jövendő élet Atyja, és uralmának nem lesz vége" (Iz, 9,2,6. Lk 1,33); "Gyermek született, Fiú adatott nekünk, az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten örök terveinek Hírnöke" (Iz 9,6). Az ünnepi üzenetben összevonódik a Megváltót ígérő prófétai szó a megszüntetés tényét hirdető evangéliumi kinyilatkoztatással, és éppen ez az összevonás sűríti össze a múltat és a jelent egy döntő pillanattá, amely hallgatóját is túlemeli az időn, felemeli az Atya örökkévalóságába, mert hozzá is szól: "Fiam vagy, ma adtam neked életet". Az atyai szózat közvetlen címzettje azonban a megszületett Gyermek, a nekünk adott Fiú. Csak rajta keresztül halljuk meg az üzenetet, csak általa lehetünk mi is Isten gyermekei. A próféta szavait átitatja az örvendezés: "Gyermek született, Fiú adatott nekünk". De mintha árnyalati különbséget rejtene a két karácsonyi kulcsszó: gyermek és fiú. Mert a "gyermek született", a "fiú adatott".