Centralista 2000. Karácsony [antikvár]

Vezércikk 1 Sokszoros üzenettel szólít meg minket a kereszténység fennállásának 2000. évfordulóját ünneplő Jubileumi Szentév, hiszen később szentté avatott István királyunk ezer esztendeje történt megkoronázása egyszerre jelentette a magyar állam szimbolikus megszületését és az európai kereszténység közösségébe való befogadtatásunkkt. Büszkeséggel őrizzük tehát emlékezetünkben, hogy hányszor álltuk ki sikerrel a haza és a hit védelmében vállak megpróbáltatást - olyan kivételes tettekkel is, mint a keresztény Európáért életüket áldozó s a déli harangszóban megörökített emlékű nándorfehérvári hősöké. Büszkék vagyunk arra, hogy mind állami létünkben, mind egyházunk jóvoltából Szent István óta napjainkig az összekötő kapocs, a békítő közeledés esélye lehettünk, voltunk és vagyunk Kelet és Nyugat között. A hit volt az, ami megerősítette a nemzetet erkölcseiben, öntudatában, nemes szándékaiban - és ezektől vezérelt cselekedeteiben. S volt szilárd támaszunk abban, hogy serényebbek legyünk az európai kultúra elsajátításában és gazdagításában, az Európát befogadó és minket Európába befogadtató készségünkben. A világi élet telve van egyet nem értésekkel és ellenérdekeltségekkel. Ennél fogva a nehéz megpróbáltatások és keserű csalódások esélyeivel, a reményvesztések és a kudarcok lehetőségeivel is. Ezért nekem mindig különös öröm hívő emberek között lennem. Mert a nemes hit célt és reményt ad még a legelesettebbeknek is. Szeretetteljes együttélésre nevel. Erkölcseiben, így magunk és mások tiszteletében, a jóra törekvésben erősíti meg a szellemet. A megélt hit a mindennapokban annyit is jelent, mint hinni az emberben, az ember szabadságában. Hinni abban, hogy a szabad döntés a jót szolgáló felelősség ajándékát is megadja nekünk - és embertársainknak. Hinni abban, hogy van egy közös pont, egy rajtunk kívül eső közös cél, a mindennapiságunkon túli transzcendens élmény, amire figyelmünket koncentrálva, amit átélve azonosak lehetünk. Ami összetart, különbözőségeink ellenére is. A gondolatainkban és a tetteinkben. A múltban, a mában és a jövőben egyaránt. Márpedig minderre igencsak nagy szükségünk van mai világunkban, a magyar nemzet honszerető polgáraként, a magyar haza sorsát gondozó állampolgárként. Mert bizony a komák igen megpróbáltató kihívásaival kell nap mint nap szembenéznünk. A társadalom és a gazdaság átformálódását követő tömeges szerepvesztéssel, amely milliókat bizonytalanít el jövőjüket illetően. Az eluralkodó szertelen individualizmussal, amely a „szeresd felebarátodat" elvét az „érvényesítsd önmagadat" elvével helyettesíti. A közösségi tudat és felelősségtudat hiányával. A törtető haszonelvűséggel, amely mindent pénzzel mér, és hajlamos figyelmen kívül hagyni erkölcsi és jogi megfontolásokat. Mint látható, modem világunkban kivételesen nagy szükségünk van arra, hogy visz-szatérjenek eredendő jogaikba a szent jelentések, értékek, rítusok. Hogy ismét bőséggel buzoghassanak, s minél többek szomját olthassák a hit forrásai. S ebben múlhatatlan szerepe van a vallásnak, az egyházaknak. A sorsunkért mi magunk vagyunk felelősök. S a körülményeken csakis a hit erejétől támogatva lehetünk úrrá. Az igazi hitnek teremtő erővé kell válnia bennünk. Azt kívánom hát az elköszönő évezred búcsújának pillanataiban, hogy ki-ki meggyőződéssel mondhassa el; e tekintetben tiszta lelkiismerettel állhat a megítéltetés elé.