Communio 2012/1-2. [antikvár]

Előszó A családról legtöbbször mint válságba került, sőt túlhaladott, következésképpen figyelmen kívül hagyható, méginkább hagyandó emberi közösségről esik szó. A politikai korrektségükre adó, döntési helyzetben lévő „társadalom-mémökök", vagy a véleményformáló értelmiségiek ideológiai megfontolásból vagy egyszerűen napi rutingyakorlatként olyan ötletekkel állnak elő, amelyek látszólag az emberek közötti egyenlőséget, az egyéni szabadság korlátlanná tételét vannak hivatva előmozdítani, miközben a személy, a család és a társadalom építőköveit, alappilléreit rombolják, nem kevés sikerrel. A romhalmaz láttán joggal fölmerül a kérdés: tényleg a család van válságban, az vált meghaladottá? Nem inkább a család egyes tagjai? Akik egymástól való, fokozódó elszigetelődésük következtében mindinkább kiszolgáltatottá válnak a mesterségesen gerjesztett, tévedhetetlennek hirdetett korszellemmel, ideológiákkal szemben. Az Európai Unió olyan magatartásformákat népszerűsítő ún. „művészi" alkotásokat támogat jelentős pénzzel, amelyek a keresztény emberképtől fényévnyi távolságban vannak. A Katolikus Egyház az elmúlt évszázadok alatt, de főként az utolsó évü-zedekben egyetlen letéteményese és őrzője maradt a családdal kapcsolatos, egyetemes érvényű igazságoknak, értékeknek. A Család Éve ezeket volt hivatott az emberiség elé tárni olyan ellenséges szellemi légkörben, ami ritkán tapasztalható a történelem során. A Communio nemzetközi teológiai és kulturális folyóirat valamennyi nemzeti szerkesztősége csatlakozott ehhez az értékmentő, értékeket felmutató munkához, a magyar szerkesztőséget is beleértve. Nem szociológiai tényfeltárást akart elvégezni, ami a kérdéskör negatív megközelítését jelentette volna, hanem pozitív irányultságú, teológiai jellegű tanulmányokkal hívta és hívja föl e szám lapjain a téma (család) gazdagságára és eddig ki nem aknázott lehetőségeire az olvasó figyelmét.