Confessio 2000/4. [antikvár]

„Fiam, megbocsáttattak a bűneid!" Lekció: Márk 2,1-12 Textus: Márk 2,5 Keresztyén Testvéreim! Akkor, amikor egy ilyen igeszakaszt olvasunk fel a Bibliánkból, amely egy csodálatos gyógyítási történet, nagyon sokan lehetnek, akik azt mondják, hogy nem egy igehirdetést hallottunk már erről, hittanos korunkban is tanultuk ezt a történetet. Biztosan vannak közöttünk olyanok, akik azt mondhatják el, hogy több igehirdetést mondtunk már el erről az igeszakaszról. S feltesszük a kérdést, hogy a XXI. század küszöbén van-e valami mondanivalója ennek az, igeszakasznak számunkra? Én hiszem és vallom, hogy a Bibliába ezek a történetek nem azért kerültek bele és maradtak benn, mert olyan szépek és olyan meghatóak. Ezek a történetek mind azért írattak meg és azért maradtak fenn a mai napig, hogy a mostani ember, az útját kereső keresztyén ember tanulhasson belőlük. Isten vezetni szeretne bennünket. Próbáljunk meg ezzel a lélekkel, ezzel a tudattal itt ülni, hogy keressük az 0 vezetését ennek a történetnek kapcsán. Manapság nagyon divatos arról beszélni, hogy a világ kihívásai annyira próbára teszik a keresztyén ember keresztyénségét. Hogyan is kell nekünk a világ kihívásaira megfelelni? Én hiszem és vallom, hogy nem a világ kihívásaira kell nekünk válaszolni, hanem Isten elhívására kell válaszolnunk, és az O küldetésében megállnunk. Ahhoz, hogy ebben a küldetésben meg tudjunk állni, hogy ne legyünk restek akkor, amikor cselekedni kell, és ne erőtlenedjünk el: ezért tanít bennünket az Isten minden napon az O Igéjével. Nem a történet szépségéért van, hogy ezt olvassuk, hanem azért, mert Isten tanítani akar ezen keresztül bennünket. A történet maga egy nagyon egyszerű történet. És mégis számtalan mondanivalója van. Én azt szeretném, ha gondolatban sorra vennénk, hogy ki és mit tett, és hogyan reagált az eseményekre. Először is dézus Krisztus, amikor hazamegy és ismét otthon van Kapernaumban, akkor sokan gyűlnek köréje. Nem is tudjuk, kik ezek a „sokan". Nem tudjuk, hogy igazi érdeklődök vagy kíváncsiskodók, nem tudjuk, hogy meggyógyultak vagy gyógyulni vágyók, nem tudjuk, hogy ismerősök vagy idegenek, csak azt tudjuk, hogy rengetegen jönnek. És dézus mikor hazaér, akkor nem azt kérdezi tőlük, hogy amíg nem voltam itthon, mi történt. Esett-e az eső, vagy milyen volt a politikai fordulat, hanem dézus „szólja közöttük az Igét". Mert Isten Ót ezért küldte, hogy szólja az embereknek a megtartásra szóló igéket. S aztán egyszer csak jönnek négyen, akik hoznak egy ötödiket. Erről a négy emberről se tudjuk, hogy rokonok, ismerősök, vagy barátok, s azt sem tudjuk, hogy az ötödikhez mi közük. Csak azt tudjuk, hogy vették a fáradságot, és elindultak az ötödikkel, mert az ötödik egy rászoruló, béna, gutaütött ember, egy szerencsétlen, aki magától nem tud menni, akinek gyógyulásra van szüksége, akinek nincs más embere, aki őt ide elhozza. Csodálatos ebben a négy emberben, hogy nem azt olvassuk róluk, hogy milyen jót vitatkoztak, hogy hova is kellene vinni ezt a bénát. Nem azon veszekedtek, hogy vajákos asz-szonyhoz, csontkovácshoz, természetgyógyászhoz, vagy hova vigyék, hanem mind a négyen abban egyek voltak, és egy akarattal fogták a hordágy négy sarkát, hogy Krisztus elébe jusson ez az egy ember. Négyen egy akarattal, egy irányba tudtak menni. A bénáról se tudunk semmit, hogy híres ember volt vagy egyszerű. Sem azt, hogy iskolázott vagy iskolázatlan. Azt tudjuk, hogy valamitől lebénult. Azt tudjuk, hogy valami tragédia volt az életében, ma azt mondanánk: egy agyvérzés következtében bénidt meg.