Confessio 2002/3. [antikvár]

Békesség néktek! Lekció: János 20,19-22 Féltek a tanítványok! Már az első Húsvét is félelemmel kezdődött. A csüggedt tanítványok a feltámadás napjának estéjén egy jeruzsálemi házban gyülekeztek össze. Az ajtót gondosan elreteszelték. Izgatottan figyeltek minden kis zajra. Kint sötét volt, bent is csak a mécses derengő fénye világított. Féltek. Félelmüknek két oka is volt: egy belső és egy külső. A külső az volt, hogy egyre radikálisabban kezdték üldözni Krisztus követőit. S ők, a tanítványok éppen azt várták, aki miatt üldözést kell szenvedni, és lehet, hogy érte meg kell halni. Az első tanítványok még ilyenek voltak - Igét hirdető tanítványok (lelkipásztorok, presbiterek, katechéták, diakónusok, gyülekezeti tagok ). A másik ok, a belső, éppen ennek a várakozásnak a szülője. Várják Jézust, és Jézus nem jön. Bizonytalanság és kételyek közt hányódtak, mert úgy érezték, hogy a legdrágábbat: életük értelmét, célját vesztették el; s azt a védettséget, Védőt, aki megóvta őket; legyőzte a betegségeket, természeti erőket, halált, kísértéseket, viszálykodást. Húsvétot „ültek" Krisztus nélkül, totális félelemben. A félelemérzés 2002 szeptemberében is átjárja a lelkeket. Mintha a tanítványi körről áttevődött volna, és egy szélesebb réteg életérzésévé vált. Mintha a hivatalos, hivatásos tanítványok, intézmények, mi, túlzottan magabiztosak lennénk, és törvénnyel, bibliai versekkel fizetnénk ki a hozzánk fordulókat. Mindazonáltal, sajnos, elmondhatjuk: a félelemérzés megtapasztalható a közösségi és egyéni életben is. Határainkon túl és innen. Hírközlő eszközök ontják a sokkoló híreket egymásnak feszülő nemzetekről, terrorcselekményekről, természeti és emberek által okozott katasztrófákról, társadalmi elégedetlenségekről. Az egyéni élet szintjén megjelenő félelem-életérzést szemléletesen megjelenítik az ismert szociológiai adatok a testi és lelki állapotunkról. E folyóiratban is olvashattuk a következő adatokat: A magyar lakosságban kiemelkedően magas a szorongás és a tág értelemben vett depresszió gyakorisága. Rossz problémamegoldó minták vannak a társadalomban, magas az öngyilkossági fantáziák gyakorisága, nagyon sok az elmagányosodás, lazák a társas támaszrendszerek. Állandósult az ellenséges beállítottság és a bizalom hiánya. Sajnos, a vallásos emberekben is, különösen az idősebb vallásos rétegben, ahogyan a depresszió is; közöttük magasabb depressziós arányokat találunk, mint a nem vallásosak között. Az ellenségesség, a bizalom hiánya a reménytelenség legfontosabb háttértényezője. Sok fiatalnak az egész életét megnyomorítja, elbizonytalanítja, reményvesztetté teszi a szülők elválása, a házasságon kívül születettség, különösen az apa halála vagy alkoholizmusa. A felmérések szerint tömeges méretű a közömbösség, a fásultság, a türelmetlenség, a cinizmus és a szolidaritás hiánya. Az emberek egymás közötti érintkezési kultúrája mély válságban van. Nemzeti, közösségi és egyéni önismeretünk torz és hiányos. Gyermeteg problémakezelési módok és önző életstratégiák jellemzik honfitársaink többségét. Az egyházi látlelet még ismertebb. Csak utalásszerűén: Sajnos, az egyházi közösségekben is sok ellentét, megoldatlanság van, ami igen negatívan hat a környezetre. Egyházunk egy részét megkísértette az ítélkezés, jellemzővé vált a purifikálásra való hajlam, a kiközösítés, lelkészek és gyülekezeti tagok megosztása. Az egyházi emberek egy része tágabb etikai problémákkal nem foglalkozik, csak moralizál, szinte kizárólag a szexuális bűnökről van véleménye. Tanúi lehetünk jellemtelenségeknek, hazudozásoknak, rágalmazásoknak, hatalommal való visszaélésnek, megfélemlítésnek, egzisztenciális kiszolgáltatottságnak.