Confessio 2004/4. [antikvár]

MEDITÁCIÓ ES IMÁDSÁGA félbeszakított istentiszteletMáté 5,23-24Amikor Jézus azt parancsolja: hagyd ott az áldozatot, akkor arra szólít fel, hogy szakítsuk félbe az istentiszteletet, talán éppen abban a pillanatban, amikor a legnagyobb áhítatot érezzük, amikor úgy érezzük: emelkedik a lelkünk.Meglepő, meghökkentő gondolat! Gondolom, minden igehallgató gyülekezet megbotránkozna, vagy legalábbis alaposan tanácstalanul figyelné az igehirdetőt, ha az váratlanul letenné válláról a palástot, s kijelentené: megszakítjuk az istentiszteletet, s egy óra múlva folytatjuk. Az alatt mindenki menjen szerte, keresse meg azt a szomszédját, rokonát, munkatársát, akiről tudja, hogy haragosa, béküljön meg vele, s aztán jöjjenek mind vissza a templomba.Vajon miért mond Jézus ilyen képtelenséget? Ha valaki, akkor ő igazán tudta, hogy az istentisztelet szent, és azt nem szabad megzavarni. Az istentisztelet még ma, a többnyire liberális, vallástalan európai államokban is védett rendezvény.Ha Jézus a megbékélés kedvéért mondta volna ezt a parancsot, akkor is nagyon jelentős dolgot mondott volna. Az emberek közötti békességet, a társadalmi megbékélést olyan sokan várjuk, olyan sokan szeretnénk ezt a történetet is így érteni: íme, olyan fontos a haragosok, az ellenségek, a gyűlölködő nemzetek megbékélése, hogy Jézus attól sem riad vissza, hogy ezt az erkölcsi követelményt az istentisztelet elé helyezze. Fontosabb békében élni, mint templomba járni. De Jézus nem moralizál. Azt, hogy a jó cselekvése fontosabb a szabályosan bemutatott istentiszteletnél, már Ézsaiás, Jeremiás, Amós is tanította, gyakran Jézusnál is keményebben. Az Úr Jézus többet akar elérni, mint a szociális igazságosságért küzdő próféták. Ő a Hegyi Beszédben azt akarja, hogy az istentisztelet hagyományát is gyökeresen új módon értsük, egy életre megtanuljuk.Isten igéje arra figyelmeztet, hogy először nem nekünk kell, az eddigihez képest másképpen cselekednünk, hanem Isten cselekszik másképpen. Az a Jézus szólít fel az istentisztelet félbeszakítására, akiről a Filippi Levélben azt olvassuk, hogy bár Istennel egyenlő, önmagát megüresítette", szolgai formát vett fel, s a kereszthalálig engedelmes volt. Az Atya megjutalmazta ezért, és újból mennyei dicsőségbe emelte őt. Ezt a Krisztus-himnuszt úgy is értelmezhetjük, hogy Jézus Krisztus az Atya színe előtt részt vett az angyalok sokaságával a mennyei istentiszteleten. És ezt a boldog, mennyei istentiszteletet otthagyta, megszakította az Isten Fia, amikor közénk jött, hogy bennünket, Isten haragosait, kiengeszteljen. S csak miután elvégezte a békéltetés szolgálatát, csak az után tért vissza a mennybe, hogy folytassa mennyei hódolatát.Azzal, hogy Jézus Krisztusban ezt tette Isten, az istentisztelet megszűnt olyan csúcspontnak" lenni, ahol magas hőfokon éljük meg vallásos érzéseinket, s utána megnyugszunk. A protestáns istentisztelet olyan hála-áldozat, amellyel az igazi istentisztelet éppen csak elkezdődik, s amelynek a templomon kívüli folytatása éppolyan fontos, vagy még fontosabb. Nem happy end, hanem happy begin/