Confessio 2006/1. [antikvár]

MEDITÁCIÓ ES IMÁDSÁG Önsajnálatunk, értéktelen beszédeink Jeremiás 15,15-21 Jeremiás semmivel sem élt könnyebb korban, mint a mostani élethelyzetünk. Négy király uralkodásának idején keresztül szolgálta az Urat. Vállalt mindent: életveszélyben élt az anátótiak miatt, kiközösített lett elhívása miatt, küldetése teljesítése közben a teljes elszigetelődés jellemezte életét Bálványimádók között élt, s bár a nép mit sem akar tudni Istenéről, mégis az Urat tartják felelősnek mindazért, ami rossz velük történik. Jeremiás többször is beszél az Úrral ezekről a szorongattatott helyzeteiről, belső gyötrelmeiről. S most betelt nála a pohár: elég volt a vesszőfutásból. Szinte halljuk, ahogy felteszi magának a kérdést: van-e még egyáltalán értelme prófétaságának. A nép nem változik, hiába minden szó, figyelmeztetés. Nem lett jobb a helyzet, s ráadásul azt veszi észre, hogy teljesen elmagányosodott, mondandójára senki sem figyel. Elege lett ebből az értelmetlen szélmalomharcból. Nem először beszél Istenével: most is igy kezdi: „ Te ismersz. Uram!" Kitartásomat, szorgalmamat, félelmet nem ismerő magatartásomat, hűségemet irántad. Te tudod. Uram, hogy mennyit kellett szenvednem, fogd hát pártomat! Te ismersz, Uram! Tudod csüggedésem okát, mit kell azt magyarázzam! Üldöznek, el fognak fogni! Hiszen Te mindent látsz, látod ezt is, ugye? Szinte vádol a hangja: „ tudd meg, hogy érted szenvedek gyalázatot. " Nem magamért, nem én találtam ki ezt a küldetést magamnak, nem én nem akartam családot, nem én akartam magamra maradni, nem én kerestem a kiközösítést! Miattad! Érted! Mert Te hívtál, s én indultam. Mert Te küldtél, s én nem voltam rest elvállalni e küldetést! Még akkor sem, ha nem tetszettem a királyoknak, ha nem kellettem a népednek. S azt is tudod. Uram, hogy ebben a nagy magányomban, „ ha eljutott hozzám a Te igéd, én élveztem, vidámságot szerzett nekem, szívbéli örömöt " Nem hajlottam a gúnyolódókhoz, nem tértem el a nekem kijelöh útról, s íme magamra maradtam. Mintha elvesztettem volna ezt az örömöt, bánatos vagyok. Súlyosak a terheim, a lelkem. Miért, Uram, miért? S ráadásul Téged is hol látlak, hol nem, hol hallom hangodat, hol nem. Olyan vagy, mint a csalóka patak Egy teljesen megszomorodott ember panaszát halljuk, s teljesen egyet tudunk vele érteni Nagyon megrendítő, hogy valaki a szolgálata közben idáig jusson, ennyire magára maradjon. Sajnálnivaló ember De Isten másképp gondolkozik. Nem megy bele abba a gondolatmenetbe, amit pedig most Jeremiás szeretne elérni Nem kezdi öt sajnálni, pedig Jeremiás már nagyon sajnálja magát Teljesen az önsajnálat vett rajta erőt. 19-21. versek: „ Erre igy szól az Úr: Ha megtérsz!" Jeremiásnak mondja ezt az Isten? Hiszen ő voU, aki nem tért el! Ö volt, aki kitartott! Aki örömét lelte az Igében!