Csendes percek 2006. május-június [antikvár]

Fedőlapkép: A megbocsátó Atya Művész: Frank Wesley (kortárs indiai festő) A gyorsléptű médiával versenyezve úgy tűnik, a Szentírásnak ma kevesebb hatása van a fiatalok életére, mint korábban. Ennek érdekében a bibliai történeteket is megpróbálják a modem média eszközeivel közelférhetőbbé tenni, az egyszerű igazságokra irányítva a figyelmet, amit a fiatalok is könnyen megérthetnek. A problémák akkor jelentkeznek, amikor a gyerekek felnőve úgy gondolják majd, hogy a szöveg egyetlen tanulsága az, amire a rajzfilmből emlékeznek. A mélyebb bibliai igazságok rejtve maradnak előttük, mivel azokat elnyomja talán a történet rajzfilm változatának egy dala. így jártam én is a tékozló fiú történetével, amit rajzfilmen láttam. Képzeletemben az a változat maradt meg, ahol a téka-ló fiú egy disznókarámban szinte arcátlanul felugrik és kijelenti: „Hazatérek az apámhoz " Semmi bűntudat vagy szomorúság nem érződött rajta. A fedőlapképünk egy sokkal érettebb történetbe enged betekintést. Tiszta szépsége visszaidézi bennem a Jézus által elmondott történet felfoghatatlan igazságát. A festmény világossá teszi számunkra, milyen hihetetlen sivárságot választott magának a fiatalabb fiú. Hozzá hasonlóan mi is a kóborlást választottuk az atyai ház helyett. De a művész azt a felszabadító pillanatot közvetíti, ahol egyetlen dolog létezik: az Atya szeretetének kedvessége és az élet ígérete, amit ez jelent. A kép segítségével gondoljuk át a példázatot felnőtt szemmel. Wesley képétől ihletve, próbáljuk átélni a szégyen fájdalmát, majd Isten megbocsátó szeretetének hihetetlen kedvességét. Érezzük át a „mély igazságof, hogy mi vagyunk az a „tékozló", és a megbocsátó Atya számunkra is ugyanaz. Mona Bagasao-Cave A megbocsátás útja A fedőlapképen a tékozló fiú története azt az ígéretet jelképezi, mely a mindennapi kapcsolatainkban gyakorolt megbocsátó szeretet nyomán válhat valósággá. E kihívást jelentő úthoz különösen hasznos útmutatásokat kaptam Kathleen Fischer „Megbocsátás a családban: út a gyógyuláshoz" c. könyvében. Az egyik kritikus fordulópont, amikor felismerjük, szükségünk van megbocsátásra. A sebzett atya talán rájött, hogy neki is ugyanolyan szüksége van arra, hogy megbocsásson, mint a fiának a megbocsátásra. A megbocsátás felé vezető út ott kezdődik, amikor rádöbbenünk, hogy a megbántódás tönkreteszi az életünket. Amikor már nem akarunk tovább a belső nyugtalansággal együtt élni. Istenhez kiáltunk segítségért. Egy másik fontos fordulópontot az jelenti, amikor elhatározzuk, hogy felhagyunk a bennünk lakozó haraggal és feladjuk jogos sértődöttségünket. Még ha nem is érzünk szeretetet, imádkozhatunk azért a kegyelemért, hogy meg tudjunk bocsátani „az ellenünk vétkezőknek". A megbocsátás kegyelmébe lépünk, ha a megbántónk felé az agapé-szeretet ajándékát adjuk, felszabadulva ezáltal az ítélkezés terhétől. Egy harmadik fordulópont a teljes megbocsátás gyakorlásának útján, ha új „szemüveglencsén" keresztül tekintünk arra a valakire, aki ártott nekünk. A tékozló fiút bántó viselkedése ellenére az atya készségesen magához ölelte. Amikor megkockáztatjuk az empátiát, „gyakran rájövünk, - írja Fischer - hogy azok, akik megbántottak bennünket, sérült, korlátok között élő, küszködő emberek, akárcsak mi". Végül, fordulópontot jelent, ha utat engedünk szívünkben a gyógyító megbékélésnek. Ez azonban a megbocsátással, egy egyoldalú ajándékozással kezdődik, amit Isten ugyanúgy érdemtelenül ad nekünk, akár viszonozzuk, akár nem. Stephen D. Bryant a 'The Upper Room' kiadója