Csendes percek 2006. szeptember-október [antikvár]

Zaklatott életből a szent életbe Rajtakapjuk-e néha magunkat, hogy türelmetlenül, zaklatottan ide-oda rohangálunk, s mérgesek vagyunk mindazokra, akik utunkba kerülnek? Ha igen, talán azt is érezzük, hogy az élet felszínességének a csapdájába kerültünk. Carl Jung, a 20. század híres svájci pszichológusa egyszer félig tréfásan, félig komolyan azt mondta: „A rohanás nem a gonosztól van. A rohanás maga a gonosz." Pál apostol azt mondja, hogy használjuk ki az időt (Ef 5,16), amit úgy is fordíthatunk, hogy „hozzuk ki a lehető legtöbbet az időből". Bibliai szempontból azonban az idő kihasználása többet jelent, mint a maximális óradíj elérését, vagy versenyt futni az idővel, hogy 24 óra alatt minél több feladatot kipipáljunk a listánkon. Amikor jól gazdálkodunk az időnkkel, vajon ezt bibliai értelemben tesszük-e? Akkor nem, ha zaklatott, rohanó, türelmetlen, bosszankodó stílusban csupán az élet és kapcsolatok felszínességében élünk. Az „időt kihasználni" azt jelenti, hogy úgy élünk, mint a „világosság gyermekei" (Ef 5,8), minden egyes napot bizalommal Istenre bízva, cserébe a lehető legnagyobb ajándékért, az időtálló minőségű élet ajándékáért. Jézus természetesen kihasználta az időt. Egy viszonylag rövid életszakasz alatt, Isten akarata szerinti, maradandó minőségű életet élt, amelyet mi is igyekszünk követni. Teljesen Isten jelenlétében élt, és tökéletesen visszatükrözte Isten türelmét és együttérzését mindazok felé, akikkel találkozott. Mielőtt elkezdenénk olvasni az áhítatokat, álljunk meg egy pillanatra. Imádkozzunk hálaadással Istenhez, megköszönve az élet ajándékát, és a lehetőséget, hogy Krisztusban élhetünk. És engedjük ki magunkból a veszendő dolgok utáni értelmetlen fáradozást és erőlködést. Stephen D. Bryant a 'The Upper Room' kiadója