Csendes percek 2008. november-december [antikvár]

Reménységben élni A fotó nagyon megragadott: két férfi egymás mellett mankóval futva üldözött egy focilabdát. Egyik lába és karja mindkettőjüknek csonkolt volt. Mindez Sierra Leone-ban történt, amely néhány éve belesodródott egy brutális polgárháborúba. A lázadók levágták az ártatlan férfiak, nők és gyermekek végtagjait. Ennek ellenére a fotón nem a tragédiát láttam, hanem a reménység képét: két mozgássérült, de nem elpusztított férfi fut és versenyez - egy gyógyulásra váró nép élő jelképei. Az ígéretnek micsoda képe ez a fájdalom és veszteség közepette! „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről!" - hirdette Ézsaiás (Ézs 11,1). Mintha Isten azt mondaná: „Annak ellenére, hogy az asszírok szétszakítottak, tőlem nem vagytok elszakítva. A pusztítás ellenére nem pusztultatok el. Még be kell töltenetek küldetéseteket; előző dicsőségetek törzséből új élet fakad." Mi az a „csonk", ami miatt szomorkodunk? Elveszített szerelem, kincsek, életcélok? Bukás és kétségbeesés? Talán tanulhatunk valamit a két vidám afrikai férfitól, akik számára érthetőek lehetnek ezek a szavak: „Az ünnep az, amikor szabad vagy nem csak a múltadtól, hanem a múltad számára is, hogy a múlt eseményei építőkövekké válhassanak, ne buktatókká"* Mi a veszteségeinkből, csalódottságunkból vagy bukásunkból fakadó új életnek a hajtása bennünk? Bármilyen formát ölt az újnak ez a növekedése, mindig benne van az Istennel való kapcsolat elmélyülésének, a Krisztus-képüségben érettebbé válásnak, a reménynek és szeretetnek a lehetősége, amely Isten türelmes jelenlétéből fakad. „Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket." (Róm 8,35.37) *The Saving Possibility (A megváltó lehetőség), William K. McElvaney, 1971. 58. old Stephen D. Bryant a 'The Upper Room'szerkesztője és kiadója