Csendes percek 2009. november-december [antikvár]

Részlet a műből: "Isten hívása „Az Úr pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel!" (lSám 3,10) Képzeljük el, hogy az Úr ott áll mellettünk, név szerint szólít, nem egyszer, hanem újra és újra, ahogyan Sámuel történetében látjuk. Vajon meghalljuk? Hisszük, hogy az Úrnak számtalan módja van arra, hogy felkeltse figyelmünket és kimozdítson közömbösségünkből. Talán a hívás egy gondolat, benyomás, kérdés vagy kép formájában éri el a lelkiismeretünket, melyet Isten azért ad, hogy megálljunk, és figyeljünk rá. John Wesley arra biztatta a hívőket, hogy gondozzák magukban az érzékenységet, mind a Lélek „belső indíttatásai", mind pedig „figyelmeztetései" iránt, melyek bármelyike ok lehet az imádságra. Ugyancsak nyilvánvalóvá válhat az isteni jelenlét egy állandó többre vágyásban, vagy még egy titokzatos álomból való felébredésben is, mely a Mindenhatóval való beszélgetésre sarkall. Egyszer hallottam, amint a néhai Marton Kelsey mesélte, hogyan fordította az éjféli felébredéseit az Istennel való találkozássá, melyekben egy sor látást nyert, és jegyzett fel. Ezek a látások nemcsak a lelki bizonyosságát növelték, hanem sok ember számára hoztak áldást tanításain, írásain keresztül, köztük két könyv által is, melyeket az Upper Room adott ki. Isten Sámuelt nem az ő érdekében hívta el, hanem azért, hogy közvetítsen egy fontos üzenetet valaki számára, aki közel állt hozzá, és akire hatást tudott gyakorolni. Attól az éjszakától kezdve Sámuel az egész életét arra szentelte, hogy az élő igazságot megszólaltassa, és áldást hozzon sok embernek. Képzeljük el, hogy az Úr eljön, megáll mellettünk, és néven szólít. Szánjunk rá egy percet, hogy belső füleinket ráhangolva mondhassuk: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!" Stephen D. Bryant a 'The Upper Room' szerkesztője és kiadója"