Debreceni Szemle 1994. június [antikvár]

Uray István Csernobil üzenete. A katasztrófa mérlege nyolc év távlatából. 1. Valami nincsen rendben „Hazánkban a csernobili reaktorbalesetet követően radioaktív szennyeződés nem történt. A sugárzás szintjét folyamatosan ellenőrizzük, mértéke napról napra csökken." Valahogy így hangzott az egykori hivatalos tájékoztatást kifigurázó — bizonyára első — Európa-vicc, amelyet az Atlanti óceántól az Uraiig Európa számos országában hallottam az elmúlt években. Az események korabeli kezelése sok kritikát kapott, s a megdöbbent országok nagy részében az „ezt megúsztuk" megkönnyebbülése oldotta csak a félelmeket. Kevésbé lehet ezt a Csernobilhoz közelebb eső, erősebben szennyeződött területeken élők esetében elmondani. Az elmúlt években Oroszország e vidékén dolgozva szomorú valóságként tapasztaltam a félelem s a bizalmatlanság légkörét. Öreg orosz paraszt néni értékelte így néhány biztató szavamat csendesen: —„Kedveském, maga ugyanúgy hazudik, mint az itteniek". Nyolc év múltán a Csernobil-irodalom könyvtárnyivá duzzadt. Az elemzések — a baleset, az élő és élettelen környezet radioaktív szennyeződése, a sugárterhelés és egészségügyi következményei — vaskos köteteket töltenek meg, de korántsem nyújtanak tiszta képet a baleset során, illetve az utána kialakult helyzetről, a jelenlegi s a később várható következményekről még kevésbé. Az első kritikus napokban elszenvedett sugárterhelés nehezen rekonstruálható, s a későbbiekben is alig követhető. Ellentmondásosak az érintettek vagy vélt érintettek egészségi helyzetének alakulásáról szóló beszámolók, nem ritkán ellentétben állnak a sugárártalomról eddig hitt és vallott elképzeléseinkkel is. Milliós embertömeg sorsáról lévén szó, ez a helyzet tömegesen jelentkező egyéni és komoly társadalmi problémák forrása. A szennyeződött területekre rázúdult problémák kezelésének gazdasági vetületei is igen nagyok. Jelentős területeket kellett a termelésből kivonni, tömegeket áttelepíteni szennyezetlen zónákba, ahol legalább az élet minimális feltételeit biztosítani kellett számukra. A spontán menekülési folyamat eredményeként sok település vált életképtelenné, elsősorban „írástudó", magasabban kvalifikált polgárait veszítve el. A kiterjedt sugármentesítésre, a szennyezett területek rehabilitációjára tett erőfeszítések eredményei nem állnak arányban a ráfordításokkal. Nehéz meghatározni a rehabilitációra rászoruló emberek körét, s még nehezebb biztosítani az esetenként indokolt speciális gyógykezelés feltételeit.