Jel-kép 1980/1-4. [antikvár]

PAVEL CAMPEANU 25 tézis egy marxista televízióe!mélethez Pavel Campeanu román szociológus, a Román Rádió és Televízió kutatási részlegének a vezetője. (Egyik könyvét a hazai közönség Szakkönyvtár sorozatunkban is olvashatta Rádió, televízió, közönség címmel.) Nagy érdeklődést kiváltott téziseit az európai szocialista országok testvérpártjai Összehasonlító Kultúraelméleti Munkaközösségének konferenciáján adta közre, 1979 őszén, a bulgáriai Bojanában. Szerkesztőségünk úgy véli, hogy a 25 tézis megvitatása a hazai szellemi életben is hozzásegíthet a televízió természetének jobb megértéséhez, a televízió „ontológiájának" kidolgozásához. Ezért kértük meg Almási Miklóst, Hermann Istvánt és Vitányi Ivánt, írnák meg véleményüket a tézisekről — és ezért várjuk a további hozzászólásokat! | a i A televízió elmélete, akárcsak gyakorlata, az egyesült államokbeli mo- I_L deli szinte kritikátlan átvételével jött létre. Ennek az országnak a nagy kereskedelmi társaságai alakították ki az egymással versengő műsorok rendszerét, amelyek összesített napi időtartama jóval meghaladja a nap valóságos időtartamát. így a versenygazdaság a televíziózás területére is kiterjesztette mechanizmusát. Az a törekvés, hogy a lehető leghosszabb időre a lehető legtöbb embert ültessék a tévékészülékek elé, teljesen jogos annak a televíziós csatornának az esetében, amelynek hatékonysága éppen a reklámüzenetek akaratlan befogadóivá vált tévénézők számában fejeződik ki. A kutatás, alkalmazkodva tárgyához, a marketing kiterjesztéseként alakult ki az évek során. Legfőbb kiindulópontjai a következők: 1. — az egyéni tévénéző mint potenciális vevő; 2. — az üzenet azonnali hatása — vagyis a hosszú távú hatások figyelmen kívül hagyása vagy elhanyagolása; 3. — a műsorok rangsorolása aszerint, hogy mennyire képesek arra, hogy a lehető legtöbb potenciális vevőhöz közvetítsék a reklámüzenetet. Ennek az eljárásnak a legfőbb kiindulópontjai következésképpen az egyén, az azonnaliság és a mennyiség, és mindez egy olyan rejtett és egyedülálló magatartásra vonatkoztatva, amely nem jellemző a televíziós kommunikációra és még kevésbé az általános társadalmi kontextusra. 4