Jel-kép 1987/1-4. [antikvár]

A dolgok neve J. barátom, aki a szovjet tömegkommunikációs kutatások egyik vezéralakja, búcsúzáskor, az Ashok Hotel viktoriánus csillogású, de korszerűen légkondicionált halljában (Delhiben volt az 1986-os esztendő két fontos kutatói világkongresszusa) arról elmélkedett, hogy szorosabbra kellene fűzni a szociahsta országok tömegkommunikációs kutatóinak együttműködését. S miután a vörös turbános, aranysújtásos mentéjű gárdatisztek — a szálloda egyszerű ajtónállói — odaintették taxiját, sokáig a fülembe csengett utolsó mondata: „Különösen azt kellene együtt latolgatnunk, hogy mit jelent a sajtó társadalmi kontroli-funkciója a megváltozott poUtikai-információs közegünkben!" Néhány hétre rá Moszkvában, a jól fűtött akadémiai szállóban, ahol a szociahsta országok közvélemény-kutatói első tanácskozásukat tartották, nemcsak az együttműködés fontossága kapott ismét hangsúlyt. Az előadásokból, a vitákból, a szovjet kollégákkal folytatott beszélgetésekből az is kiviláglott, hogy az SZKP milyen fontosságot tulajdonít a politikai közvélemény-kutatások dinamikus fejlesztésének. Az Ezredes pedig — a lengyel közvélemény-kutatók főnöke — arról is beszélt, mennyire lényeges a „nyilvánosság nyilvánosságát" is megteremteni — vagyis a közvéleménykutatások eredményeit visszajuttatni forrásvidékükre, a megkérdezett állampolgárok legszélesebb köréhez. Új-Delhi, Moszkva, Szófia (ahol a NUSZ kongresszusa alkalmából a szervezet kutatási bizottsága is ülésezett: elnöke a Pravda kibemetikus-pohtikus főszerkesztője) — mind megannyi mozgásról, a társadalmi kommunikáció világának átalakulásáról, évtizedeken át kikristályosodott tájékoztatási struktúrák újrarendezéséről, rugalmasabbá, dinamikusabbá — uram bocsá': offenzívabbá — válásáról tanúskodott. Az információrobbanás elérte a szociahsta országokat, s ki-ki saját vérmérséklete szerint reagál rá. De mindenki mozdul! Kissé szabatosabban azt mondhatnánk, hogy a társadalmi kommunikáció újszerű modelljei alakulnak-formálódnak közvetlen környezetünkben. A Jel-Kép hivatásának tekinti e mozgások megmutatását: s a jövőben még gyakrabban kívánunk hírt adni a szocialista országok tájékoztatási rendszereinek fejlődéséről. Akkor is, ha a változások „már-már megrázok" — mint ahogyan Barát József fogalmaz tudósításában —, de azokban az esetekben is, ahol az új kommunikációs kihívásokra még csak tétova, esetenként ellentmondásos válaszok fogalmazódnak meg. Mert szerkesztőségünk is vallja azt az elvet, amelyet a Pravda — szintén e számunkban közölt — cikke így fogalmaz meg: „Az az igény, hogy a dolgokat nevükön nevezzük, hogy igazat mondjunk az embereknek arról, mi sikerül, és mi nem sikerül, és miért, nézőpontunk szerint a néptömegek és a párt közötti kapcsolatok megszilárdításának, a párt politikája iránti bizalomnak alapvető feltétele." Budapest, 1987. január ^ f <—---| JlMi^