Szcenárium - VII. évfolyam 1. szám, 2020. január [antikvár]

„… az idegenség korabeli megértését különböző elvárások, előzetes koncepciók, szándékok és célok irányítják, de azt mégsem érezni, hogy a mindezek eredőjeként előálló kép elfogultabb, »piszkosabb« lett volna azoknál az idegen-képzeteknél, amelyek a mai nyugati demokráciák népeiben élnek. Mintha a régi görögök elfogulatlanabbul tekintettek volna az idegenre, ám amikor az veszélyeztette a hazát, könyörtelenül leszámoltak vele. Ma az európai »fejlett demokráciákban« az idegenek megítélése kevésbé távolságtartó, számos előítélettől terhelt, ám amikor az idegen fenyegetővé válik, ezek a rendszerek képtelenek a védekezésre.” (Végh Attila) „A [Vihar] mélyrétegeit a politika és a hatalmai harc kőkemény és kegyetlen világa alkotja. (…) Erre a reálpolitikai rétegre épül rá a Shakespeare kései darabjaira jellemző románc apparátusa. A generációváltás édesbús folyamata, az ártatlan fiatalok reményt keltő felemelkedése; az általános megbocsájtás és kiengesztelődés rítusa; a természetfeletti elemek burjánzása; az alig hihető, túl optimista végkifejlet. – Jó herceg lesz Prospero immár Milánóban? Ellenségei mind beletörődnek a visszarendeződésbe és lemondanak hatalmukról? A fiatalok tényleg olyan sikeresek és tökéletesek lesznek? (…) A [darabbeli] Sziget nemcsak a kolonializmus helyszíne, hanem egy mágikus tér is. (…) És végsősoron rendezői/nézői választás lesz, hogy az álomvilágot vagy a keserű valóságot akarjuk-e [ebben a térben] meglátni.” (Szőnyi György) „Az út Lublinból Gardzienice településig mindössze negyven percig tart, de valójában ez egy időutazás. A környékbeli falvak pontosan úgy néznek ki, mint ahogy azt a II. világháború előtt a kelet-európai zsidó szerzők műveikben leírták. A színháznak otthont adó kastély-együttes bejárata előtt romokat látunk – egy korábbi szeszfőzde maradványait. (…) A színészek a főépület bejáratához invitálják a vendégeket. A színház igazgatója és egyben rendezője, Włodzimierz Staniewski, valamint a (…) teljes társulat itt köszönti az Európa különböző részeiből érkező vendégeket. Amint leszáll az est, és elkezdődik a kétnapos »Színházi Maraton« első előadása, (…) egy új világban találja magát a látogató – egy kimerítő és érzéki görög ünnepen, amelyet (…) egy 2500 évvel ezelőtt létező kultúrából vettek át, de lengyelül celebrálnak.” (Pászt Patrícia) „Ilyen színész-pedagógiai csodát [mint a permi drámatagozatos diáklányok Hangya az üvegkorsóban című előadása] még sohasem láttam. Öt 14–15 éves kislány. Még gyerekek? Már felnőttek? Eldönthetetlen. Egy biztos: ön- és korosztály-azonosak, kisugárzásuk mitologikusan időtlen. Pedig a téma, amit választottak, nagyon is konkrét és időhöz kötött: a csecsenföldi háború közel tíz éve gyerekszemmel, egy bizonyos Polina Zserebsztova nevű kislány naplói alapján. A kezdeti idill, aztán a gyerekként átélt és a naplóban megörökített borzalmak úgy szűrődnek át rajtuk, hogy az zsigerekig hatol. Rám néznek, és elszégyellem magam, megrendülök és megtisztulok (…). Pedig kifejezetten ellenemre van, ha egy színész célba vesz a tekintetével (…). Itt meg (…) alig várom, hogy valamelyikük engem válasszon monológja címzettjéül.” (Regős János)