Tallózó 1995. (nem teljes évfolyam) I-II. [antikvár]

A harmadik oldal TALLÓZÓ 10t1 A JÓBÓL IS MEGÁRT A SOK(K) JÁSZKUN KRÓNIKA (SZOLNOK), DECEMBER 27. Véletlenek pedig nincsenek, ahogy boszorkányok se. Hiába mondta a minap a Kossuth rádió műsorvezetője, hogy véletlenül találkozott az egyik vezető politikussal a rádió épületének folyosóján - rögtön meg is hívta a mikrofonja elé - ez sem a „véleüen" műve voll, ugyanis a nyilatkozó arra járt. nem véletlenül. Jó volt, hogy karácsonykor alábbhagytak ezek a „véletlenek" és nem véletlenek, a különböző pártok vezeiői érezhetően maguk is ünnepeltek, nem hallatták nyilvánosan hangjukat, a családi asztalnál ültek, nem a tv kamerái előtt, őszintén szólva jól megvoltunk nélkülük. Emberi tisztesség nekik, senkit nem szeretnék megsérteni, amikor jártam-ban-keltemben nyert tapasztalataimat adom közre: a rádióban, a televízióban túltengenek a politikusok. Az újságokban is, de azt másképpen éljük meg. Újságot akkor olvasunk, amikor kedvünk tartja. De a borotválkozás, a reggclikészítés, az iskolás gyerek útba indítása háttérrádiózás közben történik. Még ez is „hagyján", hogy odafigyelünk egy-egy mondatra - a pontos időre, a meteorológiára feltétlenül - vagy nem. Az esti televíziózás vi- szont másféle helyet foglal el életünkben. Az egész napi robot, rohangálás, idegeskedés után információéhségünk mérsékeltebb, fáradtak vagyunk, mi tagadás, a nap „élményeitől" talán kissé „borzoltak" is. Rezignáltán fogadjuk a képes hírműsor háborúról, az emberi szabadságjogok korlátozásáról, nadrágszíjunk újbóli meghúzásának szükségességéről szóló tudósításokat, magyarázar tokát, stb. El kell viselnünk, tudomásul kell vennünk, hiszen ez a valóság. Mindezek után már valamelyest érthető, szerelnénk végre gondolatainkkal megpihenni, ne adj Isten, szórakozni, hogy ne kelljen dupla adag altatót bevenni. De a Csak ülök és mesélek jellegű értékhordozó műsorok helyett a csak ülnek és beszélnek típusú adások uralkodtak el. Mi a nézői, hallgatói válasz? Bosszús megállapítás: már megint mondják a magukét! Szinte már másodlagossá vált az átlagnéző számára, hogy okos dolgokat mondanak-e a politikusok, vagy csupán a bizonyítványukat magyarázzák, ellenszenvet váltanak ki. Akár a negyed- és félóráinkat elrabló, helyet, időt, befogadóközeget figyelmen kívül hagyó reklámok. Ki emlékszik arra, hogy melyik loboncos hölgy, melyik cég termékének képviseletében rázza állítólag megszépült haját? Egyáltalán, ki figyel oda, hogy a hétfőn vagy kedden, netán szerdán reklámozott csoda mosó- és mosogatószerek-e a jobbak, vagy a csütörtöki, pénteki, stb. „bajnokok"? Hovatovább így járnak mielőbb a politikusok is, a reklámok sorsára jutnak. Talán nincs szoros összefüggés sűrű szereplésük és aközött a sajnálatos lény között, hogy az önkormányzati választásokon az ország lakosságának 66 százaléka nemtörődömséget mutatott, nem élt választó jogával, de bizonyos, valami nincs rendjén. A pártszőnokok túlontúl is gyakori megjelenése a képernyőn, a mikrofonok előtt netán nem a politikai közönyt erősíti? Érdemes lenne erre odafigyelniük azoknak, akik pezsgőbb köz-életiséget szeretnének. Valaki a filmzenéről azt mondta, nélkülözhetetlen része a filmnek, de ha nagyon előtérbe kerül, rontja a film hatását. Nagyon lazán úgy értelmezem a különbőz politikusok gyakori közszereplését Ha a politika jó, akkor azt mindennapjainkban megérzik az emberek, nem kell magyarázni, főleg magyarázkodni szükségtelen. A veszekedésekkel meg már teli a hócipőnk. Jő filmeket szeretnénk nézrú - nem olyanokat, mint a hómezők orvosa - szép tájakat, városokat szeretnénk lámi, jó muzsikát hallgami, stb S netán ilyetén a politikusokra is jobban odafigyelnénk Sokkal kisebb felhajtást maguk körül, uraim, ha tiszteiénél kérhetnénk, hiszen minden Démoszthe-nésznél szebben beszél a tett! Tiszai Lajos KELET-EURÓPAI VELŐ HEVES MEGYEI NAP, DECEMBER 27. Feltárcsáztam a messzi szülői házat, s közöltem az otthoniakkal, hogy igen, rövidesen megyünk, hazamegyünk az ünnepekre. S megemlítettem atyámnak még, ami a leglényegesebb, hogy olyan szép, vastag, nagytermetű velőscsontot viszek a levesbe haza, amilyent még nem láttak. Meg lazacot, ami az otthoni konyhán, valljuk be, ritkaság. Aha, csettintett értőn a család feje, tudtál szerezni? Ne idegesíts, fater, csattantam föl, hát hogy a francba ne tudtam volna szerezni?! Másrészt nem szereztem, hanem elmentem a boltba, választottam, fizettem, aztán vitterh. A csontot, kérdezett rá atyám, igen azt, mprogtam. Meg a lazacot, azt is. Vettem, vittem. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én így szoktam. Kedvetlenül köszöntem el. Mi van, mi a baj, kérdezte a velem egy háztartásban élő amerikai nő. Mi volna, dünnyögtem. Hogy magyarázzam el neki, hogy a mi agyunkban, hahaha, mint a mi levesünkben, kelet-európai velő van? Hogy apám szerint a csontot, a lazacot meg a banánt szívós, kitartó munkával meg mindig szerezni kell? (Jézus, hogy van ez a szó angolul?) (Ilyen szó nincs angolul.) Hogy fordítsam le neki azt: amikor gyerek voltam, sokszor hallottam a felmenőimtől: jött banán. Jött banán, súgták titokzatos arccal, aztán elmentek és szereztek banánt. Banántot. Na és, várja a folytatást a drága nő, vettek banánt, and than? Hogyhogy és, semmi és, nothing else, harsogom, ez történt, volt banán, és vettek. Mert ez másképpen ment, mint nálatok, Seattleben (és ez nem szemrehányás akar lenni, félre ne érts, hogy nektek volt, neicünk meg nem, és ezért én titeket utálnálak), szóval másképpen, mint nálatok, Amerikában, mert mi (ők) nem vásároltunk, hanem szereztünk. De egy ideje már nem szerzünk, hanem veszünk. Illetve ma a többség se nem szerez, se nem vesz, mert nincs neki miből. Don't worry, nincs baj, nem történt semmi, duruzsolja a fülembe az amerikai. Azt hiszem, kezded érteni, mondom, nem történt semmi. Már van velő, meg lazac, meg banán. Nem történt semmi. Kácsor Zsolt TÖBBRE VOLNÉK KEPES DÉLMAGYARORSZÁG (SZEGED), DECEMBER 27. Azon nem árt azért eltöprengeni, hogy ez kinek volna jó. Elég csak azokra a szép napokra gondolnom, amikor hazaballagok annak idején a bizonyítványommal, apám kinyitja, s anélkül, hogy különösebben elmélyedne benne, minden esetben így szól: „Pedig te többre volnál képes!" Ma se tudom, hogy mire alapozta ezt az állítást. Soha nem törekedett a bizonyításra. Én azonban megpróbáltam végiggondolni, hogy mit jelent ez a felnőttes piszkálódás, és minden esetben oda lyukadtam ki, szülőm bizonyára úgy véli, hogy Eöbb időt kellene tanügyi szöszmötöléssel töltenem, s ettől - esetleg! - növekedne az érdemjegyeim állaga. Viszont - gondoltam én - bizonyosan törpülne a játszadozásra jutó időmennyiség. Holott - ami az önfeledt és szabad időtöltést, a játékot illeti - már most is többre volnék képes. Többet, jobbat, alaposabban tudnék játszani, ha hagynák. Akár az egész tanügyet át tudnám játékkal halni, s lehet, hogy akkor valóban többre lennék képes. Esetleg a berhidai földrengés is löbbre lehetett volna képes. Annyival löbbre, hogy netán még ma se volna élet azon a környéken. De gondoljunk a zsebtolvajra is, ahogy esie fölméri a zsákmányt, és elégedetlenkedve morogja: „Pedig én löbbre volnék képes!" Meg szürkületkor, ahogy jövök haza. és beletalpalok a terepszín kupacba, ainii a szomszéd kutyája felejlcti a kapunk tájékán, nem biztos, hogy annyira boldog volnék attól, ha löbbre képes az a piszok dög. Tárhatunk azonban történelmi perspektívákat is az elmélkedésünknek. Ha a Kádár-Münnich páros 1957-58-ban többre lett volna képes, akkor leheiséges hogy a 30l-es parcellát most így hívnánk: 30I-947-es parcellák. Miképp, a tatárjárás is többre lehetett volna képes, ha végképp nincsen szerencsénk. Amint az országban, meg a környékén jövök-megyek, lálom, hogy még mindig nem sikerült az összes gyárkéményből kiprivatizálni a füstöt. Ontják a környezetszennyező anyagokat, nekünk már az is rengeteg, amennyit most. állítólag már szelídítve ontanak, holott bizonysága van. hogy sokkal. de sokkal többre képesek, ahogy a beavatkozó ember is biztosan több körültekintésre lehetne képes - és lám csak, mégsem leszi. Miért nem? Igazán többször kételkedhetne önmagában, eleltöprengve, hogy a másba és másikba avatkozás kockázata csökkenthető-e oly mértékben, hogy a beavatkozás megérje. Aztán iskolás koromban annyit rágták a fülein, hogy löbbre volnék képes, hogy mérgemben máig se vitlem semmire. A felnőttek dolgai iránt teljesen megszűnt bennem az érdeklődés, és bebizonyítottam, hogy képes vagyok még löbb rossz jegyet szerezni. . Zelcl Miklós A harmadik oldal TALLÓZÓ 10t1 KIS MAGYAR SZAMTAN FÜGGETLEN DÉLVIDÉK (BAJA). MÁJUS 25. Az úgy van, hogy elmegy az ember a Gu-lágra (no, ezt nem kell szó szerint érteni, ez csak egy munkahely a világ végén, még a Tiszán is túl, fényévnyi távolságra még a Dunántúltól is, Gülágnak csak azért nevezem, mert nem Iátok ki a kétméteres kerítés felett, és jobb híján egész napos munkával múlatom itt az időt hetedmagammal) dolgozni, ami az én esetemben laikus tökéletlenkedést jelent egy fél tucat szakember társaságában, persze a fiúk biztatnak, nem baj, öreg, mindenki inasként kezdte és rajtad látszik, hogy fejlődőképes vagy, mert már nem fordítva fogod a kalapácsot, és nem is vered szét a saját bütyködet, persze igyekszem is. micsoda égés lenne teljesen ügyetlennek mutatkozni, elvégre mérnöki diplomám van (hál hiszen ez az éppen, amit a hajamra is kenhetnék, bár még annyit sem használna, mint mondjuk a panténprovi), vagy mi a túró, csak önbizalom kérdése az egész, ezzel a vehemenciával akár politikus is lehetnék (nem leszek) vagy éppenséggel bankelnök (pénzt elvemi állatira tudok), sőt mit mondok, az ájkúm még arra is feljogosít, hogy a rendőri pályát válasszam (persze azonnal gazdasági rendőr lennék, és végre teljesen lebuktatnám a Kovács bankárt mindenki legnagyobb örömére, meg másokat is lebuktatnék mindenki legnagyobb örömére, csakhogy az már nem ájkú kérdése), vagy belépjek a kisgazdapártba, nagy előnyöm, hogy tudom, hogy mi volt eredetileg a Keleti Arcvonal stb., mi több, végzettségem agráriánus jellegű. Most viszont verem a vasat, kemény is, csattog is (addig kell ütni. amíg meleg, ez vonatkozik másra is, de azt már szankcionálja a BTK, meg nem is csattog olyan jó hangosan), és közben számtani feladványokat igyekszem megoldani magamban, szó se róla, a Laricsev-meg az Obádovics-féle feladatgyűjteményben fantáziadúsabb dolgok is akadnak, például olyan, hogy elmegy a Szása a GUM-áruházba, és öt rubelért akar almát venni, mennyi almát vehet, ha az alma kilója 27 kopek (és akkor még nem volt ÁFA), az én példáim viszont sokkal reálisabbak, mondhatni kiérezni belőlük az igazi büdös életet, tehát kimegyek én a sarki zöldségeshez a család utolsó százasával, és ugyan hány kiló almát tudok vásárolni, ha egy szem nyomorult alma hetvenhárom magyar forintokba kerül (a forint-rubel átváltási viszonyokat most ne firtassuk), vagy, hogy fokozzam az élvezetet, ha szombaton egy kiló krumpli százötven forint, akkor mennyi lesz jövő szerdán, avagy miért kerül feleannyiba a igyel klozettpapír, mint a magyar (figyelem! iflációs rátát próbálja konstans koef- aki ficiensként alkalmazni, az marha nagyot téved, úgy mint azok a főokosok, akik azt hitték, hogy az import krumplival majd letörik az árakat, a probléma másutt gyökerezik, néptársaim. egyébként az egész imponbolt piszkos jó biznisz lehetett egyeseknek, de ezt sem taglalja a marxista gazdaságtan!), bár ez utóbbira magyarázatot adhat a könyvek és újságok elfo-pclhatatlan magas ára, eszembe jut, mi lenne, ha a lábatlani papírművek a lengyel remittendát vásárolná fel. igaz, rajta maradna azon is a szállítási költség, viszont a vámilletéket meg lehetne umbuldázni. hogy az egész szálh'tmány a magyarországi lengyel menekülteknek szóló kulturális adomány lenne vagy ilyesmi, mert a vége az lesz. hogy a még olvasó középosztály (nem kell pukkadni!) az eddig felhalmozott papírmennyiséget kényszerül egészségügyi célra felhasználni (feltéve, ha a jelenlegi klo-tyópapírár és a nyolcvannyolc után vásárolt papímemű ára közötti különbözet után befizeti az arányos eszjéát), vagy visszatér a kukorica-csutákás megoldásra (az elvégzendő számítás már némileg bonyolultabb, tekintettel a nagyvárosi lakosságra, itt rendkívüli kedvezmények alkalmazása látszana célszerűnek, míg a falusi lakosságra csutkaforgalmazási illetéket lehetne kivetni, vagy az egy főre jutó csutkaértékesítést lehetne koriátozni a nagycsaládosok kivételével, kérdés, mit mond erre a Csehák Judit). Matematikai műveleteket persze nem csak piaci viszonyok között kell elképzelni, elmélkedhetünk egyéb kérdéseken is. mert ezen a vonalon haladva ugyancsak el lehet rugaszkodni a józan megfontolásoktól, különösen akkor, amikor az ember megkapja az enyhén szólva borsos telefonszámlát, ez akkor manifesztálódik hangos anyázások formájában, amikor az aktuális számla összege többszöröse az előző hónapinak (jóllehet ezen is igyekszünk takarékoskodni, és a telefon jóformán már csak afféle falidísz), hogy mitől annyi, azt csak a legöregebb tengerész tudja, mert részletezés persze nincs, sejtések vannak, hogy fizetett telefonálók lógnak az emberek vonalán, és buzgón hívogatják a New York-i pontos időt, feltételezem, éppen a telefonközpontból, bár lehet, hogy csak a veszteségeket varrják a nyakunkba (legalább az ÁFÁ-t visszatéríthetnék), no de ez csak hipotézis, meg távol áll a matematika egzakt mivoltától. Számoljunk inkább gyerekben, ez most olyan divatos; hála pártjainknak és kormányunknak, az egyházról nem is beszélve, mert láttam valami transzparensen, hogy egy gyerek nem gyerek (matematikailag értelmezhetetlen), több gyerek meg minek (ez meg teljesen szub-' jektív, embere válogatja), már ha a családi pótlék szempontjából vizslatjuk a kérdést, vagyis azt tekintjük origónak eszerint, ha a családi pótlékot és a gyermekek számát tekintjük független változónak, úgy az igazságos szociálpolitika törvényei szerint lineáris függvénynek kéne keletkeznie (három vagy több gyerek esetén ez mondjuk lehetne exponenciális is), csak-hát ugyebár Arisztotelész szerint egy konklúzió akkor és csak akkor igaz, ha a premisszák igazak, magyarán, ha a teremtő a szaporodási ki-szólása mellé eleve rendelte volna a családi pótlékot is, érdekes módon ezt a tévhitet az a randa, ateista, materialista szocializmus ültette el bennünk, amelynek telemét most újból azok Mi az infíátió? íin próbálják két szorgos kezükkel kikaparni a sírjából, akik döglődő állapotában oda belenjg-dosták, szép kis vircsaft, nem mondom (,JCí-scrtel járja be Magyarországot" ), azt meg nem igazán tartom véletlennek, hogy az egész hercehurcát azok nem tudják értelmezni, akik a szociálpolitika eme vívmánya nélkül neveltek fel akárhány utódot, nem a nemzet, nem a rendszerváltás, még csak nem is az OTP kedvéért, hanem csak úgy, kedvtelésből, mert még bennük volt, bennük szólt az isteni parancs, hogy ez az élet rendje (meg nem is volt annyi fogamzásgátló, továbbá egészségesebbek is voltak, mentálisan), igaz, ők már zömmel nyugdíjasok, és nem is tanultak formális logikát mindannyian, no, de a matekos priicök nem is itt van eltemetve (maradjunk csak a számoknál!) hanem a fő nagycsaládos (ahogy akkor néztem a balhét, volt ott kiscsaládos is, meg nemzeti konzervatív, a balhé a lényeg) ama számításában, hogy a huszonötezer-egy forintos egy főre jutó jövedelem már annyi meg annyi kárt okoz éves kivetítésben, hát az az állítás félkézből kontrázható (jó vicc, nálam van a hetes!), hiszen, ha csak azt veszem, hogy nálunk mennyi hiányzik a huszonötezer-egy eléréséhez, a különbözetet felszorzom tizenkettővel, a szorzatból levonom az észjéát és a nettó családi pótlék éves összegét, még mindig olyan pozitív egyenleget kapok, hogy ihaj! és még nem beszéltem azokról, akiknél az egész családra jut bruttó huszonötezer-egy. mert ilyenek is vannak, akár hiszik a nagycsaládosok (orvosok. politikusfeleségek), akár nem, szóval hetven százalék csóró úgy összejön ebben az országban. mint a pinty, gyorsabban össze lehet számolni őket, mint a Torgyán aláírásait a népszavazás-ügyben. Ha már itt tartunk, én inkább azért gyűjtenék aláírásokat, hogy minden munkáltatót kötelezzek olyan bérek kifizetésére, hogy senkinek ne kelljen családi pótlékot adni, ez lenne csak az igazi költségvetési megtakarítás, és nem is lenne alkotmányellenes, a Bokrosnak (már ha ezt keresztül tudná verni) meg járna egy össznépi cvikipuszi arra a kajla bajszára (csak nem tudom, mit lépne erre a polgári ellenzék), és a fenét foglalkoztatná, hogy hogyan választják meg újra a Göncz tatát, az alkotmánybíróság nyugdíjba vonulhatna, béke és csend költözne e tájra, és jó páran talán még az egyre romló kulturális statisztikán is tudnának javítani, már úgy is ég a bőr a pofámon, hogy az ÉS-t olvasók táborában az abszolút kisebbségbe tartozom. Addig is verem a vasat és számolok, vasve-résbeli hiányosságaim objektívek, lesz még másképp is. Számolnr meg hiába tudok. Mostanság nem érdemes, aki számol, vasat ver. aki nem, az miniszter (eredeti Elek-strófa). P. S. A maszopnak üzenem, hogy egy gyerek is gyerek. Meg két gyerek is gyerek. A matematika merő absztrakció. Elek Péter I PESTI VICC, május 25.