Egyházfórum 1999/2-3. [antikvár]

A közelmúltban egy kis tanmesét kaptam az interneten. íme: „Elszabadult egy vérszomjas tigris egy tengerparti lakóne-gyedbep. Ez már nem az első a környék történelmében. A tigris kétszer már kiszabadult és jól is lakott, szörnyű dolgokat művelve a békés lakók közt. Miután a befogása lehetetlenné vált, a hatóság parancsot adott arra, hogy a tigrist bármilyen módszerrel is, de meg kell fékezni. Az állat nem hagyja magát, pedig már meg is sebesítette egy vadász. A fegyver használatának hallatára a pacifisták tüntetést szerveznek a parlament előtt. Gyere, csatlakozz Te is!" Hetek, lassan már hónapok óta aggódva tekintünk a tengerparti lakónegyed felé. A Jugoszlávia elleni NATO légicsapások megkezdésekor sokan bíztak abban, hogy néhány nap elég lesz a balkáni tigris, Milosevics, megfékezésére, és a vadász szerepébe bújt Észak-atlanti Szövetség modern haditechnikájának köszönhetően csak és kizárólag a vadra lő, nem vagy alig lesznek halálos, főleg nem civil áldozatok és elhárítható lesz a humanitárius katasztrófa. Az elmúlt évek kegyetlenkedései után nemigen akadt - legalábbis idehaza -hangos bírálója a katonai akciónak. Időközben azonban úgy tűnik, a kezdeti remények nem váltak valóra, a szárazföldi csapatok bevetése egyre valószínűbb, sőt nem kizárt a háború kiterjedésének veszélye sem. A közt formáló felelős vélemény ma is egyetért a célokban: ne legyen vérontás, a szembenálló felek tárgyalások útján rendezzék a konfliktust és akadályozzák meg a háború kiterjedését Magyarországra és a környező államokra. Közös az ártatlan áldozatokkal való szolidaritás vállalás és az etnikai tisztogatások elítélése is. Míg azonban egyesek a légicsapások felfüggesztését követelik, mások, épp ellenkezőleg, a szövetség elszántságát méltatják. Valójában senki sem tudja azonban, melyik út és milyen áron célravezető, hiszen a NATO bombázásai nélkül is hosszú éveken keresztül folyt a könny