Élet és Tudomány 1975. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

KEDVES KLET M TUDCR^NY! 1970-ben az új Óvodai Program bevezetésekor sokan meghökkenve fogadták azt a gondolatot, hogy A MATEMATIKÁVAL AZ ÓVODÁBAN ismerkedjenek meg a gyermekek. Túlzást láttak benne. Azóta a program bizonyltot' ta igazát. Ez a tény késztetett arra, hogy Varga Tamás „Számtan vagy matematika?" (1974. évi 41. és 42. sz.) című cikkéhez hozzászóljak. Először is azért, hogy minél többen tudjanak az óvodai oktató-nevelő munka törekvéseiről, eredményeiről. Másodszor pedig. hogy teljesebb kép alakuljon ki az emberekben a magyar oktatás fejlődéséről. Az első osztályban matematikát tanuló kisdiák haladásában nem közömbös, hogy milyen alappal kezd. Tudja-e a kocka és a négyzetlap közti különbséget: érti-e a szimmetria, a pár fogalmát; halmazokat szét tud-e választani; a több, kevesebb, ugyanannyi világos-e előtte; különbséget tesz-e a 6 és a 6. között A régebbi óvodai oktatás elsősorban arra törekedett, hogy a 10-es számfcörtoen minél nagyobb biztonsággal igazodjék el a gyermek, s az egy foglalkozásra kitűzött anyagot minden gyermek mindenáron megtanulja. Ma a cél o gondolkodásra való tanitás. s az, hogy minden gyerek a saját útján jusson tapasztalathoz, általánosításhoz — így találhat őrömet a felismerésben, a problémamegoldásban. A cikkben említett okulást a negatív tapasztalatokból nálunk is gyümölcsöztették a program készítői. Elsősorban az életkori sajátosságoknak megfelelően játékossá kellett tenni a különböző témákat, s az átadásnál arra figyelni, hogy minél több helyzetben saját tapasztalásból jusson a gyermek a felismeréshez. Ha valamelyik gyermek téved, az óvónőnek arra kell gondot fordítania, hogy helyzetet teremtsen a hiba felismeréséhez, s ezzel a helyes válasz megtalálásához. Ebben az időszakban az a feladat, hogy megszerettessék — sok más mellett — a matematikát is. S ez nem nehéz, hiszen sok szépség van benne. A harmónia, a logika s a velük járó csalhatatlanság biztonságérzete felkelti a kisgyermek korai matematikai érdeklődését, fejleszti érzékét. Tarnóczy Tamásné (Székesfehérvár) Faiparunk nyersanyagának már ma is több mint a felét külföldről szerezzük be. Tegyük hozzá, egyre drágábban, nemcsak azért, mert a kereslet évről évre nő, hanem mert Európa is szegény fában, s így egyre távolabbi vidékekről vagyunk kénytelenek szállítani. Évente mintegy 5 millió köbméter fát — rönköt és fűrészárut — importálunk, Hazai fakitermelésünk évente körülbelül 7 millió köbméter, de jelenleg ebből az ipar csak 4 millió köbméternyit hasznosít. Ha végigtekintünk az állami erdőgazdaságaink kezelésében levő erdők fatö-megének fafajösszetételét ismertető ábrán, látjuk, hogy fáink teljes tömegének 44,8 százalékát a cser, a gyertyán, az akác, a nyár és a fűz teszi ki (1. ábra). Ezek mind olyan fafajok, amelyeket az ötvenes évek közepéig többnyire csak tűzifaként hasznosítottunk. Egyebek között a Faipari Kutatóintézet munkája is hozzájárult ahhoz, hogy ezekből a fafajokból ma már faforgácslap, farpstlemez, mezőgazdasági épületek tartóelemei stb. készülnek. Egy karrier története Az ősi kultúrák népei fából szerszámokat, hajókat, lakóházakat, berendezési tárgyakat stb. készítettek, ám á fa java részét ők is eltüzelték. Még a XIX. század első évtizedeiben is a fa volt az emberiség legfontosabb energiahordozója. A XIX. század végén és századunk elején gyökeres változás következett be: a fa mint tüzelőanyag háttérbe szorult a szénnel szemben, ám az ipar egyre többet használt fel belőle, s így Európában csakhamar fahiány mutatkozott. Ezért például a régebben értéktelennek vélt — pontosabban csak tűzifaként használt — fafajok hasznosítására számos új eljárás született. Kialakult a furnér-, az enyvezett lemez- és a bútorlapgyártás bükk-, fenyő- és nyárfából, s így ezek is bevonultak a bútort gyártó üzemekbe. A bútorok készítéséhez hagyományosan használt „nemes" fákból — dióból, tölgyből, kőrisből, mahagóniból stb. — a fafeldolgozás „új korszakában" 0,7—1,0 mm vastag furnériemezt hasítottak, s azzal borították a kevésbé értékes fafelületeket, a fenyő-, illetőleg nyárlécekből összeenyvezett lapokat. így —- viszonylag kevés nemes faanyagból is — szép bútorlapokat kaphattunk. (Apáink bútorainak ajtóit a fafaragások és a berakások jellemezték; annak Idején nyugodt felületekert; nem tudtak kialakítani.) A bükkből szintén hasítottak furnért, de nem felületek borítására, hanem belőlük többet összeenyvezve nagy szilárdságú — például a bútorok hátlapjaként használható — enyvezett lemezt készítettek. A faipari termékek iránti keresletet a XIX. század végén „fölfedezett" fafajokból —- az említett feldolgozási módozatokkal is — csak ideig-óráig tudták kielégíteni, Századunk közepén a gyártásba nemcsak újabb fafajokat vontak be, hanem megkezdődött a fa komplex feldolgozna is. Olyan új technológiák születtek, amelyekkel gyakorlatilag bármi- 1. ábra: As állami erdőgazdaságok kezelésében lévő erdők fatőmegének összetétele (1962-es adaték) fafaj fatömtg (százalék) tölgy . . , 28,8 bükk 13,7 cser 21,2 •gyertyán 9,6 akác 9,4 egyéb keményfa 3,8 hárs « 1.1 éger 1.5 nyár 3,7 fOz , 0,9 fenyő 8,3