Embertárs 2004/3. [antikvár]

.edagógia és mentálhigiéné5ok változatban él egy történet, mely szerint lajdanában egy püspök ellátogatott a pusztába, ahol találkozott egy pásztorral. A tudós főpap megkérdezte az egyszerű embert, hogy vajon szokott-e imádkozni. Az igennel felelt. Aztán miféle imádságot mond?" - faggatta tovább a püspök. Hát - felelte a pásztor -, amott van egy gödör, azt reggel, délben mep este átugrom, s közben azt mondom: Ezt az Úristen dicsőségére!" Nemigen tetszett a püspöknek ez a felelet, s ig}'ekezett megtanítani a pásztort néhány jól ismert imádságra. Aztán hazatért. Egy évvel később ismét azon a tájon járt a főpap, és újra felkereste a pásztort. Megkérdezte tőle, vajon elmondja-e azokat az imákat, amelyeket tanított neki. Szomorúan s kissé röstelkedve nézett rá az ember, s azt felelte: Próbáltam én, de egyik sem esett úgy a szívemből, mint az a régi." A püspök így már érteni vélte, hogy az eg}'-szerű pásztornak is jobb, ha a maga imáját mondja a lelke mélyéről, mintsem hogy olyat ismételgessen gépiesen, amelyet akár ő tanított neki.Tanárok és diákok, nevelés és oktatás kapcsolatáról gondolkodva is eszünkbe juthat a fenti történet, mely kedves példázata annak, hogy aki tanít, mindig legyen kész a tanulásra is, mert könnyen megeshet, hogy épp a rábízottak felől érkezik számára a lecke".A pedagógus és a tanítvány fejlődéséhez természetesen mindkét fél nyitottságát, befogadókészségét megkívánja viszonyuk, mely egy ta-pasztaltabb és sok esetben egy formálódása elején járó ember találkozásának gyümölcse. E kapcsolat végén, rá visszatekintve válhat aztán világossá, ki mennyit gyarapodott a közösen töltött idő, az együtt csiszolódás során.Eletünk különböző szerepek váltakozása: otthon, a munkahelyen, különböző közösségeinkben. Ha komolyan vesszük a nekünk szabott időt, feladatunk valamiképp hasonlít ahhoz, amit egy jó színésztől is várunk: legyen ízig-vérig önmaga, s így adjon életet annak a szerepnek, amelyet kiosztottak számára vagy amelyet választott. Hitelesen alakítva, s nem pusztán megjátszva" azt.A pedagógus szerep, a pedagógus hivatás néhány kérdését vesszük fontolóra mostani számunk fő témájaként: elvárásokról, ideálokról, nehézségekről, fejlődésről, elakadásról és megtorpanásról, lehetőségekről, változtatásról és megőrzésről olvashatunk a következő oldalakon. írásaink szerzői - nagyobbrészt maguk is tanárok - tapasztalataik, megfigyeléseik, többek között épp tanítványaiktól tanulásuk nyomán összegeznek, vallanak. )elen számunk tanulmányaival, a pedagógia és mentálhigiéné" mottóban a két fogalom összekapcsolásával arra szeretnénk buzdítani olvasóinkat: a maguk környezetében és lehetőségei szerint tegyenek azért, hogy az iskola ne pusztán a tudás átadásának, hanem - tanárok és diákok számára egyaránt - mindinkább a teljesebb emberré növekedés színtere is lehessen.r"KiFolyóiratunk indulása óta sokszor előfordult már és mindig jóleső érzés hallanom, amikor olvasóink külön is megdicsérik az Embertárs külalakját, borítóját, tipográfiáját. Nem az öndicséret szavaként említem ezt, hanem azért, mert e sorokkal is szeretnék búcsút venni attól a fiatalembertől, akinek művészi színvonalú könyvborítók, nyomdai munkák tervezőjeként az Embertárs formáját is köszönhetjük. Petrovics Ivánt hosszú szenvedés után ragadta el közülünk a halál. A folyóiratot kezembe véve eszembe jut gyilkos betegsége dacára is mindig derűt sugárzó egyénisége, a szépség, a harmónia megjelenítésének kereső ismerete és gazdag lelkű szolgálata. Hálás szívvel gondolok arra, hogy tehetségével ő is hozzájárulhatott az Embertárs megszületéséhez. Iván Isten veled Szigeti Lászlóco Cf^.EMBERTÁRS2004 / 3.195