"Érted vagyok" 2013. június [antikvár]

'i.Vi'i: ÍU^'í, 2 • 2013. június Tanulmány A BOKOR idei nagyközösségi ünnepének témája ajézusi erőszakmentesség vall. Az ott elhangzott előadások közül négyet közlünk az alábbiakban. Az erőszakmentesség és a korai egyház A. „Hogy is tudná valaki a háborúkat ha maga L kereszténység első három évszázada úgy él a mai köztudatban, mint az erőszakos üldözöttség korszaka. E sztereotípia szerint a rőmai hatóságok tűzzel-vassal próbálták irtani a Krisztas-hívöket, azok pedig, ha letartóztatták őket, büszkén megvallották hitüket és vállalták az ezért járó kínzást és kivégzést is. Az őskeresztények nemcsak szavakban hirdették az „evangéliumi" szelídséget, szegénységet és alázatosságot, hanem gyakorlatban is megélték azt. Mi sem állt távolabb tőlük, mint az erőszak alkalmazása, netán a katonáskodás! A hitükhöz való őszinte ragaszkodást a legsúlyosabb üldözések sem tudták megtömi, s számuk nőttön-nőtt, míg végül Nagy Konstantin császár belátta, hogy ha nem lehet elpusztítani ezt a „szektát", akkor helyesebb a maga oldalára állítani, s az üldözött hitből előbb elfogadott, majd (néhány évtized múlva) államvallást csinálni. Ez az írás nem kívánja (nem is tudná) alapjaiban cáfolni az imént vázoU közhelyszerű képet. Mindössze arra vállalkozom, hogy ámyaljam az őskeresztények szelidségéröl és katonaság-ellenességéröl alkotott sommás vélekedésünket. Rőg őgtőn az elején szeretném bemutatni, hogy a kereszténység első három évszázada során az erőszakmentesség és a katonaság kérdésében óriási változás állt be. A jézusi szelídség és ellenségszeretet parancsa mindnyájunk szátnára ismert - de vajon mennyire visszhangozzák e szavakat a kereszténység első századának nem lijszővetségi szövegei? A Didakhé, avagy a tizenkét apostol tanítása című, a Kr. u. I. század végén keletkezett iratot igen nagy becsben tartották az első századok keresztény gyülekezetei - nem véletlenül, mert a rövid írás első fele, a „két út"-ról szóló tanítás szorosan követi a jézusi elveket: „ áldjátok azokat, akik átkoznak titeket, imádkozzatok ellenségeitekért, tartsatok böjtöt azokért, akik üldöznek titeket. Milyen érdem az, ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek? Nemde ezt teszik a pogányok is? Ti viszont szeressétek azokat, akik gyűlölnek benneteket, és ne legyenek ellenségeitek (vő. Mt 5,44-^7; Lk 6,32-33). -Ha valaki megüti jobb arcodat, tartsd oda a másikat is, és tökéletes leszel (vő. Mt 5,39). Ha valaki arra kényszerítene, hogy menj vele ezer lépést, tégy meg vele kétezret (vő. Mt 5,40-41). Ha valaki elkéri felső ruhádat add oda neki alsó ruhádat is (vő. Lk 6,30). Ha valaki elveszi, ami a tiéd, ne kérd vissza, úgysem tudod" (vő. Lk 6,30). (Didakhé 1,3^) E bizonnyal Jézusnak tulajdonítható mondások után nem sokkal még jelentősebb szavakat olvashatunk: Minden rossztól óvakodjál, gyermekem, és minden hozzá hasonlótól. Ne légy haragos, mert a harag gyilkosság-tjoz vezet, feltekeny se légy, se viszálykodó, se erőszakoskodó: mindezekből gyilkosság származik" {DidAhéi,\). minden esetben, általános érvénnyel elutasítani, Isten is indít és vezet ilyeneket?" (Adolf Harnack) E tanítás jelentőségét abban látom, hogy nem pusztán kinyilatkoztatja a lényeget, hanem egyszerű, rövid magyarázattal is szolgál. így nem arra tanít, hogy a tanítást kinyilatkoztató személy tekintélye okán kell így vagy úgy cselekedni, hanem érthetővé teszi a tanítvány számára, hogy miért nem szabad haragosnak, erőszakosnak lenni. Ésszel belátható, hogy a gyűlölködésből erőszakos tettek, sőt akár gyilkosságok származhatnak. Ha pedig ésszel is belátható, akkor nincs szükség vallásos hitre. Nem hittartalmak (például Jézus istenfiúsága vagy megváltó halála) miatt nem szabad erőszakot alkalmaznunk, hanem azért, mert ebből gyilkosság származik. A szelídség tehát a korai keresztény közösségek logikus érveléssel alátámasztható erkölcsi eszménye volt. Az erőszakhoz és különösen a katonáskodáshoz való keresztény hozzáállás évszázadok alatt végbement gyökeres megváltozásának érzékeltetésére lássunk egy példát a konstantini fordulat korszakából. A Kr. u. 314-bcn tartott Arles-i Zsinaton (azaz két évvel a nevezetes Milvius-hídi csata, és egy évvel a milánói türelmi rendelet után) az alábbi kánont fogadta el az egyház: „Akik a békében eldobják a fegyvert, közösittessenek ki. Azokról, akik a béke idején eldobják a fegyvert, azt határoztuk, hogy maradjanak távol a közösségtől (az Arles-i Zsinat kánonjai, 3). Jól tudjuk, hogy Konstantin császár győztes hadseregében nagy számban szolgáltak keresztény katonák is. A keresztény katona fogalma, ami a Kriszms utáni évtizedekben még bizonyosan fából vaskarika volt, ekkorra bevett gyakorlattá vált, s az egyház rendelete nem a fegyver megragadását tiltotta már, hanem a fegyver letételét. Nincs többé lehetőség arra, hogy valaki „világnézeti" vagy bármi egyéb okból megtagadja a katonáskodást: aki így tesz, azt saját vallásának elöljárói közösítik kí. Az egyház demonstrálni akarta, hogy a császár számíthat rá. Az ide vezető út azonban hosszú volt, s a katonáskodáshoz való hozzáállás nem egyik napról a másikra változott meg. Jézus azt tanította tanítványainak, hogy még az ellenséget is szerelni kell, és sosem rejtette véka alá a hatalmasokról alkotott véleményét. Nincs okunk kétségbe vonni, hogy életpéldájával megpecsételt tanítását híven követték az első keresztények, ám már Pál apostol leveleiben is, amelyek döntő hatással voltak a kialakuló egyház teológiájára, találunk több olyan részletet, amelyek utat nyitottak az erőszakmentesség későbbi átértelmezéséhez. Az efezusiakhoz írt levélben ezt olvassuk: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem ajejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sölél