Hidrológiai Tájékoztató 1968. június [antikvár]

Vörös László 1790—1870 volt az eredménye. Az addig használhatatlan vízvidékeken, amelyeket az utazó polgár és kereskedő nemcsak a a vízi veszedelmek miatt, hanem a szilajpász-toroktól való félelmében is elkerült, 2000—4000—6000 lakosú falvak keletkeztek. A nép tulajdonában levő földekkel azonban az udvar már nem sokat törődött. A 18. század végén magára eszmélő magyar ifjúság ¦ múlhatatlan érdeme, hogy ráébredt teendőjére. A műszaki érdeklődésű ifjak seregestől mentek a budai egyetem „Studium geometricum" nevezetű mérnökképző szakára, majd az 1782-ben — ugyancsak az egyetem keretében — alapított „Institutum Geometricum"-ba (1). Ennek a „néppel a népért" eszmével telített ifjúságnak volt egyik igen kiváló, a magyarságért haláláig fáradhatatlanul dolgozó tagja Vörös László, kezdetben kamarai mérnök, majd Somogy megye hites főmérnöke Vörös Mihálynak négy fiáról és négy lányáról tudunk. Legidősebb volt Mátyás, majd 10—10 évnyi korkülönbséggel László és Zsigmond következett. A két utóbbiból mérnök lett; mindkettő a vízügyi szolgálatban tevékenykedett. Vince pedig jogot végzett és főszolgabíró lett belőle. Ebből arra következtethetnénk, hogy atyjuknak jól menő asztalosüzeme volt. Nem! Mint aféle nyughatatlan vérű ember, járta a vidéket, és kisebb javításokat végezve, szűkös keresetéből tartotta el családját. László fiát is saját szakmájába fogta, és együtt rótták a poros-sáros utakat Vásárhelytől Gyuláig, ahol a költő az akkor még épecske vár falai alatt élte át a költeményeiben leírtakat. Így ment ez 1814-ig. Ekkor a fiúból kitört az olthatatlan vágy, hogy valami olyan pályát válasszon, amelyen többet tud használni a népnek, mintha törött lábú bútorok helyrehozatalával tölti idejét. Debrecenben felvételét kérte az ősi református kollégiumba. Felvételi vizsgája alapján a felső tagozat II. osztályára iratkozhatott be. A kollégiumban szolgadiákként tartotta fenn magát. Ezekről az évekről jóval később így ír Zsigmond öccséhez intézett levelében: . . Egyik közmondás azt tartja: aki mer a' nyer. Én már sokat mertem életemben, és még — hála az egeknek — eddig nem vesztettem bele. Tudod, mikép adám rá a fejem, 1790-ben született Hódmezővásárhelyen, Vörös Mihály asztalosmester fiaként. Anyja Szabó Kata. A családnak nyolc gyermeke volt. Az apa nem mindennapi ember. Elszegényedett nemes család sarja. Ö maga is Hódmezővásárhelyen született 1760 táján, és 1820 körül ugyanott halt meg. Nagy tehetségek szunnyadtak benne. Tehetségénél csak a család szegénysége volt nagyobb. Vörös Mihály saját (írásos) bevallása szerint mindössze 10 hónapig járt iskolába. Énnek ellenére népköltő lett, és a helyi hagyomány alapján egy, ma már ismeretlen, korábbi verses elbeszélő forrás adataira támaszkodva, verses elbeszélő költeményben örökítette meg Gyula végvára védőinek a törökkel szembeni küzdelmét, és ennek kapcsán Toronyi Tamás várkapitánynak páratlan hősiességét (2). Költeménye — feltehetően — hatással volt Arany Jánosra is a Toldi trilógia megírásánál (3). A 170 éves török megszállás alól felszabadult magyar nép hihetetlen nagy feladat előtt állott a 17. század végén. Nemcsak a közel két évszázad alatti pusztítás és kizsákmányolás nyomait kellett eltüntetnie, hanem nagy gondja volt a jövő fejlődés alapjainak és lehetőségeinek biztosítása is. Az elnéptelenedett területeket a 18. század első felében telepítették be, de a jól termő földeket idegen telepesek kapták, s a magyarság az Alföld vízjárta, vagy örökké mocsarakkal borított legsilányabb területeire szorult. A törökök kiűzése után óriási kiterjedésű, gazdátlan birtokok kerültek a kincstár tulajdonába. Ezeket a bécsi kormányzat igyekezett mihamarabb megszabadítani az évenként ismétlődő elöntésektől és vadvizektől. Jobbnál jobb nevű, képzett hydraulákat küld Magyarországra, és tevékenységüknek 30—40 év alatt meg is 5