Igazság és Élet 2009/4. [antikvár]

Ajánlás Az „Igazság és Élet" c. szakmai folyóirat III. évfolyamának utolsó számát, de egyben eg)' új egyházi év kezdetét jelző füzetet tart kezében az olvasó. Mit lehet ilyenkor elmondani ajánlás gyanánt? Önkéntelenül is eszünkbe jut az emberi kapcsolatainkat sokszor megkeserítő megjegyzés: „sok mindent elmondtunk már, de még nem mindenkiről " Szabad legj^en ennek a mondásnak igehirdetői szempontból biztató és pozitív értelmet adni, kis változtatással: sok mindent dmondtunk tnár (eddigi igehirdetői s^igálatunk alatt), de még nem mindenkinek'. Úg)' gondolom, hogy ez a tény, vagj'is, hogy mindig számolhatunk régi és űj igehallgatókkal vagy az evangéliumi üzenetet új módon meghalló, de régi eg}'háztagokkal, vezethetne bennünket a folyóirat e következő száma újabb és újabb igei felismerésekre. Isten akaratának hiteles tolmácsolására. Mi szükséges ahhoz, hog}' új prédikáció szülessen közismert, régi bibliai perikópákról? Néhány feltétel ehhez: Imádkozni azért, hog}' megnyíljon — először is számunkra — az Ige értelmei Csendben lenni, figyelni, hallgatni és várni arra, hog}' akár az ismert és unalomig ismételgetett igeszakasz újra megszólaljon, és meghalljuk itt és most aktuális üzenetét. A textus megértésében és értelmezésében elmélyedni! Nem rutinosan átugrani az Ige megértésének nehéz és fáradságos munkáján, egj'ből applikálva a textust, mondván: megy ez nekünk! Boldog ugyanis az az ember, aki még az ismert igeszakaszok esetén is gyönyörködik az Úr törvényében, és elmélkedik felette éjjel és nappal (Zsolt 1.). Időt szánni a késelésre! Közismert és már prédikált textusok esetén vagy az idő nyomása alatt közel a kísértés, hog}' „instant-megoldásokat" használjunk - azaz felmelegítünk rég elmondott beszédeket Csakhogy éppen az marad el ilyenkor, ami a legfontosabb: az Ige „itt és most" üzenete! l]j igehallgatókkal s^molnil Olyanokkal, aldk még nem hallották az Evangéliumot, vagy olyanokkal, akik mindig az egyházban éltek, de számukra most egzisztenciális érintettség alapján újszerűen, de megrázó, vag}' éppen boldogító erővel szólal meg az isteni üzenet. Ez is garancia arra nézve, hogy a prédikációban lehet és kell is mindig újat mondani (nem a magunk bölcsességét, hanem az Igéből nyert új felismeréseket). Mondhatunk liát újat Istenről az egyházi év végén (reformáció napján, új borért hálát adva, a múlandóság és maradandóság törvényszerűségein töprengve stb.) és az új egyházi év kezdetén, a karácsonyi ünnepkörben, majd az eltelt naptári évről való számadás kapcsán? Pál apostol feljogosít minket is erre a reménységre, amikor a filippibeiieket fig}'elmezteti: „Egyébként pedig testvéreim, örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít"(Fii 3,1-2). Igen, szükségünk van erre a megerősítésre attól, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8), és hisszük, hogy Szentlelke vezette e szám szerzőit a perikópák értelmének kifejtésében és ugyanaz a Lélek fogja élővé és hatóvá tenni az ilyen módon megértett és hirdetett üzenetet, hogy megerősítést kapjanak mindazok, akik először vagy már sokadjára, de egészen más módon hallgatják az Igét: Isten ereje által megragadva.