Isten Igéje [antikvár]

Kiskarácson ünnepére. Megjelent a mi Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embereknek (Tit. II. 11.) A jó Isten megbecsülhetlen nagy kegyelméből egy áldásteljes évet fejeztünk be tegnap. Ismét egy év mult el... elmúlt,... nincs többé,... elmúlt mindazzal, mit a világ szerencsének és boldogságnak tart; elmúlt, mint az alvók tünékeny álma. És mi a szeretetteljes isteni Gondviselés atyai oltalma alatt egy uj év, - magában sok reményt s aggodalmat rejtő uj év reggelére viradtunk. Az elmúló idő s a bizonytalan jövő komoly gondolatokat keltenek elménkben, mert hiszen az évekkel enyészik a mi életünk is s a jövő méhében vannak elrejtve a boldog vagy boldogtalan események. Életünk, - mint Bossuet mondja, - úthoz hasonlit, melynek végén feneketlen mélység tátong; erről értesitve vagyunk, mielőtt az első lépést tennők: de kénytelenittetünk folyton haladni; örömmel visszatérnénk, de nem lehet, mennünk kell, egy legyőzhetlen erő von minket e mélység felé; utunkban ezerféle baj nyomorgat, - hagyján, csak a borzasztó mélységet lehetne kikerülni. Nem, nem lehet, mennünk, gyorsan haladnunk kell; ilyen az évek sebes folyása. Utunkban vigasztaljuk ugyan magunkat kellemes tárgyakkal, szép virágokkal, csörgedező patakokkal; szivesen időznénk ezeknél, de nem lehet, mennünk kell; ha szakítunk is néhány virágot, ez néhány percz múlva elhervad, minden mulandó! A halál árnyéka már mutatkozik; még egy akaratlan lépés életünk utján s annak végén, a tátongó örvény szélén állunk."