Katholikus szemle 1912. január-december [antikvár]

Részlet: A MONISTÁK HÁROM EGYSÉGE. A németországi monisták szövetsége minden eszközt felhasználva, szellemi és anyagi erővel terjeszti az egyelvű világnézetet. Népszerűsített «tudományos» irataik, gyakori felolvasásaik, a széleskörű reklám, meghozzák az óhajtott eredményt. Tanaik beszivárognak a társadalom minden rétegébe s ha a monisztikus tanok nem érlelődnek is meggyőződéssé a tagadás zászlajára fölesküdt hívekben, azért a kétely befészkelődik a lelkekbe. Mindegyre gyakrabban hangzik el a szkeptikus kérdés: ugyan hát melyik világnézetben található föl az igazság, melyik az igazi monotheismus? Haeckel az ő hirhedtWeltrathsel-ének népies kiadásában a zárósorokat így fogalmazta : «A mi monismusunk Goethe értelmében egyúttal a legtisztább monotheismus. Eme értelemben a Weltrathsel jelen új kiadása is — mint tisztességes és nyilt (hitvallása a tiszta észnek» —hivatva van szélesebb körben elősegíteni a népnek nemesbítő kiművelését és terjeszteni a mi eszményi istenségünk kultuszát: aszépnek, igaznakésjónakhárom egységét, der Dreieinigkeit des Wahren, Guten und Schönen.» A világfölötti személyes Istent tagadják a monisták, ideális istenségnek hódolnak, lerombolják a régi szentélyeket s atermészet nagy templomában» az igazat, szépet és a jót emelik oltárra. Ily módon csinálnak maguknak «faragott képet» az ész vésőjével s nem akarják észrevenni, hogy önalkotta szentháromságuk torzalak, himera lett, mert meghamisították az igaznak, szépnek és a jónak fogalmát. Az ilyen hamis istenség előtt tömjént gyújtani észszerűtlenség; az igazságot kereső, szépet szerető s a jól cselekvő emberideálisbálványt sem tisztelhet, még kevésbé isteníthet.