GEO 2010. szeptember [antikvár]

A Föld messze legnagyobb élőhelyéről való ismereteink hiánya óriási. Bolygónk több mint 70 százalékát sós tengervíz borítja, ennek négyötöde 1000 méternél mélyebb. A bizonytalanság már a földrajzi adottságoknál kezdődik. Az ezzel kapcsolatban gyakori hasonlatot, miszerint a hatalmas kiterjedésű mélytengerekről kevesebbet tudunk, mint a Mars felszínéről, nyugodtan vehetjük szó szerint. A 2006 végén lezuhant Mars Global Surveyor űrszonda fedélzetén elhelyezett lézer néhány méternyi pontossággal felmérést készített a vörös bolygó felszínéről. Kék bolygónk víz alatti topográfiájának azonban csak azt a töredékét ismerjük némiképp, amelyet a hajók hangradarjai felmértek. A tengerek világtérképei ezért olyan adatok alapján készülnek, amelyeket a Föld körül keringő műholdak radarjai szolgáltatnak. Ezek ugyan a legkisebb egyenetlenséget is regisztrálják a tengerek felszínén, amelyek a Föld gravitációs mezejének ingadozásait tükrözik vagy amelyeket például a tenger alatti hegyvonulatok okoznak. Ez a módszer azonban nagy bizonytalansággal működik, és legjobb esetben is csak a tizenkét kilométernél nagyobb struktúrákat rögzíti. A topográfiához hasonlóan keveset tudunk a tengerfenék lakóiról. Miközben a biológusok viszonylag gazdag információkkal rendelkeznek a part közeli sekély vizek élővilágáról, az alaposan megvizsgált sötét óceáni mélységek területe megfelel egy focipálya méretének.