Magyar Krónika 2019. április [antikvár]

Részlet: "Zavarba ejtően sok mindent nem értenek a nyugat-európai népek a mi gondolkodásunkból. Itt van például az Európához való viszonyunk. Az egész unióban talán nálunk a legnagyobb a támogatottsága az unióhoz tartozásnak, ugyanakkor talán nálunk a legerősebbek a kritikus hangok is. Hogy van ez, kérdezik a franciák, dánok, németek, most akkor szét akarjuk verni az uniót, vagy meg akarjuk erősíteni? Ki akarunk belőle lépni, vagy ki akarjuk bővíteni? Pedig a megoldás pofonegyszerű. Történelmi tapasztalatainkból okulva két dologból nem akarunk engedni semmiképpen: az európai kultúrkörhöz tartozásból, de ugyanakkor a függetlenségünkből sem. Mi éppen úgy a magunk módján akarunk európaiak lenni, mint akár a franciák, dánok vagy németek - és nem az ő módjukon. Ez az, amit ők nem értenek. Azzal áltatják magukat, hogy a nemzetek feletti Európáért küzdenek, pedig valójában azt várják el a többiektől, hogy azok oldódjanak fel az úgynevezett mag-Európának az egykori Frank Birodalomból átörökölt identitásában. Sok van, ami összeköt minket - legelősorban a kereszténység, mint az életünket meghatározó értékrend -, de olyan is van, ami elválaszt. Mifelénk például a vallási türelem sok évszázados gyakorlat, Nyugat-Európa viszont véres vallásháborúk eredményeként döntött államvallások mellett. Mifelénk soknemzetiségűek az országok még ma is, Nyugat-Európa államai már rég erővel beolvasztották a kisebbségeket. Akárhogy is, fontosabb, ami Európában összeköt minket, mint ami elválaszt. De a magunk módjából miért engednénk? Mi sem mondjuk meg a franciáknak, dánoknak, németeknek, hogy hogyan éljenek, és tőlük sem kérünk erre oktatást. Zrínyivel szólván, egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. Ez a mi Európa-politikánk sarokköve. "