Magyar Világkép Kutató 2006. április 15. [antikvár]

Megindult a hatalmas gépezet. Itt a látható világban is zakatolni kezdett egy mérhetetlenül nagy erő. Velünk együtt lüktet, mi is vele lüktetünk. az erő amely itt zubog, nem türelmes de nem is kapkodó, nem elnéző de nem is elfogult, nem méreget és nem variál, csak halad és bevégzi létének okát, hogy mindent benne minket is megtisztítson. Fogynak a kiskapuk, fogynak az elménk teremtette menekülési útvonalak és egyre teljesebben kerülünk szembe önmagunkkal, beleértve évezredes hiedelemvilágunkat, fantáziánkat, reményeinket és vágyainkat. Most minden a lábunk elé kerül. Kinek ez, kinek az. De csakis pontosan az, amit eddig lelkünk kertjében elvetettünk. Az aratás ideje kezdődött meg. Ez az Erő velejárója és segítője. Az erő hatására felfedi magát a titok, még az is amit nem bolygattak. Felébred a szunnyadó, még az is aki nem tudta hogy alszik. Elementális pillanatban vibrál a Föld, s már nyílnak a terek, és egybe ömlik az ami Egy.