Múlt-kor 2011. nyár [antikvár]

Kedves Olvasó, a történelemben az a legszebb, hogy hétköznapjaink minden egyes eltelt másodperce rögvest a múlt kitörölhetetlen részévé válik. Ha úgy vesszük, folyamatosan a múltban élünk - csak kevéssé tűnik fel. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ráébredjünk: korábban a történelem aktív részesei voltunk. Abban a pillanatban ugyanis, amikor megéljük, sosem vesszük észre. Vannak talán néhányan, akik képesek megragadni a pillanatot, de többségünk hétköznapjait - valljuk be - egészen más tölti ki. Amikor olyan történettel találkozom, mint amilyen Henryk Slawik és id. Antall Józsefé, akkor azonnal felteszem magamnak a kérdést: vajon ők tisztában voltak-e azzal, hogy a történelem szerves részesei/alkotói voltak? A válasz: nem. Ahogyan mi sem fogjuk fel a pillanat jelentőségét, úgy ők sem voltak erre képesek. Sodródtak a napi eseményekkel, próbáltak túlélni az aktuális embertelenségben, és közben - anélkül, hogy tudatában lettek volna . szép csöndben hősökké váltak. A körülöttük lévők, a tízezrek, azok a lengyelek, akik az életüket köszönhették nekik, sejthették, kivel van dolguk. Ezért hálásak is voltak, hogy a sors e két önzetlen ember közelébe sodorta őket azokban a szörnyű években. Az ő szemükben már akkor hőssé lett a két jó barát. Most, 67 év elteltével, itt a lehetőség, hogy Ön is megismerje Slawik és Antall megindító történetét. Nemcsak azért, mert most minden részlete jól dokumentáltan felidézhető, hanem azért, mert mindez már történelem. Mert most már tudjuk: akkor és ott ez volt maga a TÖRTÉNELEM. Ahányszor elolvastam a két férfi utolsó pillanatait megörökítő, megrendítő sorokat, mindannyiszor arra gondoltam: ez már nem is barátság, hanem testvériség. Lengyel-magyar testvériség. Az ezeréves hagyomány szívszorító megnyilvánulása.