Művészet 1912/1-10. [antikvár]

Részlet az 1. számból: Az impresszionizmus A műtörténetnek egy olyan problémájáról akarok szólni, amely a legelhanyagoltabbak közé tartozik, bár voltakép minden esztétikai elemzés végső célját kellene alkotnia: a műkeltette érzelmi hatásról. A jelenlegi műtörténet e részben nem jutott túl a legnagyobb általánosságokon. Az érzelmek megszámlálhatatlan fajtáiból alig egynéhány az, amelyet a köznyelv s a napi gyakorlat használ. A lélektan e részben máig a legdurvább természetrajzi leírásnál tart és a műelemzők nagyon kevés hasznát vették ennek a kicsi és vulgáris anyagnak, amit nekik a mai lélektan nyújthat. A művészi hatások közt nagy különbségek vannak. Nincs két olyan művészi alkotás, aminek teljesen egyenlő értékű hatása volna az ember lelkére, sőt nincs két oly ember, akire ugyanaz a mű ugyanazt a hatást tudná gyakorolni. A hatásképességben vannak ugyan nagy közeledések, de teljesen egyező két hatás nincs. Ebből sokan azt következtetnék, hogy ha ez így áll, akkor nem is lehetséges tudományos műelemzés sem. Mert ez csak egyetlen egy alkotásra fog állni s erre is csak ezen egyetlen emberre vonatkozólag, sőt éppen csak az adott idő és körülmények hatása alatt, míg más körülmények más érzést is fognak kiváltani.