Múzeumcafé 2016/4. szeptember-október [antikvár]

Részlet a könyvből: NOSZTALGIA NÉLKÜL Í Lapunk az elmúlt években minden számában tett kitekintést a rendszerváltás előtti múzeumi rendszerre, vagy tanulmányokban érintettük a múltat, vagy a korszak fontos embereit szólaltattuk meg. Mivel látjuk, hogy egyre-másra nyílnak a hatvanas-hetvenes évek kultúráját (építészetét, festészetét, fotó-, film- és színházművészetét) bemutató vagy elemző kiállítások, ezért úgy döntöttünk, hogy ezúttal nagyobb terjedelemben foglalkozunk a témával, méghozzá főként azokkal a területekkel, amelyeket elkerülnek a korszakra vonatkozó kutatások, holott máig meghatározzák a hazai muzeológia rendszerét, működését. Ilyen a tájházkonjunktúra vagy a településmonográfiák kiadása, a megyei rendszer kialakulása, más megközelítésben foglalkozunk a „szentendreiséggel", meg- próbáljuk - felkért hozzászólók közreműködésével - összefoglalni a hatvanas évektől a rendszerváltásig tartó időszak kiállításpolitikáját. Megszólaltatunk egy akkori „fontos embert", aki bár végig a háttérben maradt, de a múzeumok világában közismert tény volt, hogy kezdeményezéseivel és döntéseivel alapve- tően meghatározza a közgyűjtemények működését. Egy másik alanyunk pedig pályája egészét arra tette fel, hogy megőrizze, dokumentálja a korszak tervező- művészetét, a lehető legnagyobb hatékonysággal - már amennyire engedték neki. A pártállam muzeológiája kimeríthetetlen téma, akár több lapszámot is meg tudtunk volna tölteni anyaggal, és ahogy teltek a hónapok a tervezéssel és írással, az újabb és újabb kiállítások döbbentettek rá minket, hogy mennyi min- den maradt ki. A legtöbb fejtörést mégis a „főcímünk" okozta: mi legyen az az egyetlen szó, amelyik nemcsak egyértelművé teszi, de össze is foglalja mindazt, amire ennek a számnak a java részét felfűztük. Végül maradtunk annál a szó- nál, ahogyan az első gondolattól a tördelésig mi magunk hívtuk a számot, így lett rendhagyó módon egy személy, a korszak vezető politikusának neve a hí- vószó: Kádár.