Múzeumcafé 2019/6. november-december [antikvár]

EZ KOMOLY! 1 Bő egy éve döntöttünk úgy, hogy mesetematikával készítünk egy lapszámot, és arra gondoltunk, milyen felszabadult és kellemes témával lepjük meg az olvasóinkat, karácsonyi ajándékként, ám közben úgy alakult, ahogy a lapszámok többségénél (inkább mindegyiknél) szokott: komoly muzeológiai problémával, feladattal szembesültünk. Hiszen ha a mesét mint témát szeretnénk feldolgozni egy múzeumi folyóiratban, két megközelítési lehetőség áll előttünk, és nyilván mindkettőt figyelembe vesszük a szerkesztés során: a mese mint tárgya és mint eszköze a muzeológiának. Egy olyan kulturális örökségről van szó, amely éppúgy megőrzendő, mint az értéknek ítélt művészeti alkotás, történelmi vagy néprajzi emlék. De hogyan? Az irodalmi és színháztörténeti vonatkozásai nem szorulnak magyarázatra. Viszont máris ingoványos talajra lépünk, ha történeti tárgynak tekintjük, mivel olyan személyekhez kapcsolódnak relikviák, dokumentumok, akik soha nem léteztek, noha egy kulturális közösség vagy az egész világ közös emlékezete létezőként fogadja el őket. A csodaszarvas és Vitéz László. Odüsszeusz és Harry Potter. A közösség és az emberiség emberfeletti képességekkel rendelkező hősei, akik sosem éltek ugyan, mégis a közös tudás, műveltség részei, e jellemzőjük folytán pedig megőrzendők és ábrázolandók valamilyen módon, írásban, képben, tárgyakban. Komolyan vettük hát a mesét, és komolyan veszik azok a múzeumi munkatársak is, akik a múzeumokba talán először érkező gyerekeknek adnak eszközt a megértésre, ami nem más, mint a mese. Olyan eszközről van szó, amelynek segítségével minden „felnőtt" kiállítás érthetővé, befogadhatóvá és szerethetővé válik a gyerekek számára. Csodálatos múzeumpedagógiai módszer, amely olyan világot teremt a kiállításból, ami egyébként nincs, úgy köt össze kiállított műtárgyakat, ahogyan valójában nem kötődnek egymáshoz - vagyis minden alkalommal új mese születik a múzeumpedagógia által. Könnyed vállalás volt, komoly szám született. Gréczi Emőke