National Geographic Magyarország 2015. január [antikvár]

Az első parányi csomó az energiák kozmikus tengerén. Az összekapaszkodó erők befogta első anyagcsírák. Az első atom, amelyik már társra vágyott, a magasokszorozó első óriásmolekula. Az első sejt, amikor úgy döntött, kettő lesz belőle. Az első, aki magába itta a Nap fényét. Az első, aki mindenki másnál erősebb akart lenni. Az első, aki elvágyott a vízből. Az első félénk izgága, aki lapult még csöndben, de gyors eszében már terveket forgatott. Az első, aki nekiindult, és az első, aki letelepedett. Az első, aki jelet adott, és az első, aki megfejtette a jelet. Az első, aki örülni tudott, aki már szépnek látta a szépet. Az a két első, akik egymásra néztek, és kimondták a szót: szeretlek. Az első, akiben már felködlött a kérdés, és válaszolni akart. Az első, aki ki merte mondani: nem mi vagyunk az elsők. Az első, aki nem félt a többi elsőtől, aki nem félt elsőnek lenni megint. Az első, aki úgy akart első lenni, hogy elszakított a a földi köldökzsinórt. Az első, akinek a többiek az elsők. Az első, aki elég bátor megkérdezni: mindig elsőnek kell lennünk? Az első, aki meghallja a kérdést, és odaszól: hé, ti elsők, most már lassítanunk kellene! Az első, aki attól kezdett félni: lesz majd egy utolsó.