Opera 2012. szeptember-október [antikvár]

Amikor a nézőtéren kihunynak a fények, akkor kezdődik a lényeg. Csak az számít, hogy mit és hogyan játszik a zenekar, mit, miért és hogyan álmodott színpadra a rendező. Az énekeseket, a színészeket és a táncosokat csodáljuk a függöny legördüléséig. Azt a néhány órát sokféle módon lehet értelmezni, de a közönséget nem lehet becsapni. Nincs az a politikus, nincs az a direktor, nincs az a kritikus, aki hosszú távon a halványból fényesen csillogót varázsolhatna.A művészetben éppen az a felemelő, hogy itt tényleg csak a kitartó szorgalommal párosuló tehetség számít. Az a tehetség, ami megérinti a nézőt.Politikustól évadnyitó beköszöntőt kérni, akár félreértésekre is okot adhatna. Pedig semmi másról nincs szó, mint hogy a kultúrpolitikus egyben alkotó és befogadó is, aki rajong a zenéért, a színjátszásért, és természetesen az operajátszásért. És talán elhiszek neki, hogy civilként és politikusként is felelősséget érez a Magyar Állami Operaházért - az Andrássy út ékszerdobozáért - és a hazai operajátszásért, legyen arról szó a fővárosban, valamelyik vidéki színházunkban vagy éppen egy lakalmi szabadtéri színpadon. Ízlésével, világszemléletével pedig nem akarja befolyásolni mindazt, amit a hazai színpadokon történik.