Rubicon 2016/9. [antikvár]

Amióta emlékezik az emberi közösség, azóta él a szokás, hogy a különleges teljesítményt kitüntető nyelvi formákban ismerik el a kortársak vagy az utókor. Már a homéroszi eposzokban megjelenik az állandó, díszítő jelző - görög-latin kifejezéssel: epitheton ornans -, hogy hűséges kísérőként jelezze az olvasónak valamely személy vagy jelenség különlegességét, fontosságát. Történelmi szereplők is e mintát követve kaphatnak tiszteleti nevet, amely sokszor "ércnél maradandóbb" emlékműve lesz alkotó - vagy néha romboló - tehetségünknek. A magyar történelmi emlékezet is így keresztelte el Anjou I. Lajos királyt "nagy"-nak, Hunyadi Mátyást "igazságos"-nak, Zrínyi Miklóst "szigetvári hős"-nek, Simonyi óbestert a "legvitézebb huszár"-nak. Most a talán leghíresebb magyar tiszteleti névnek eredünk nyomába. Miért és hogyan kapta meg egyik honfitársunk azt a nevet, melynél szebbet magyar ember nem kaphat soha? És miért hívjuk így még ma is, több mint másfél évszázaddal a "keresztelő" után?