Uj Idők 1930. október 12. [antikvár]

2. folytatás „És lámpást adott kezembe az Ur..." MÁSODIK FEJEZET. Arra ébredt fel, hogy a Nap besül a ponyva hasadékán. Tágranyílt szemmel nézett ki a nyíláson. Milyen más volt most a kép, mint éjszaka. A gyermek oly elevenen élt éjszaka is, nappal is, liogy nem lehetett volna megmondani, a napnak melyik szakát élvezte jobban. Az éjszaka holdsugárból és csillagfényből szövődött, éji szellőből és csipkésszélű felhőkből, előkelő urakból és bájos hölgyekből.. A nappal azonban, főtt burgonyájával és sózott disznósültjével, Basillal és Maryvel, a Buck hátán való lovaglással s vadvirágszedéssel nem volt kevésbbé kellemes az éjszakánál. E percben a hétköznapok prózai világa vonzóbbnak tetszett, mint az éjszalka. James fölélesztette az éjszakai tüzet és mama reggelit főzött. Sült hús és pirított kenyér illata terjengett a levegőben. A lovak meg az ökrök a közelben abrakoltak. A lovak hangosan ropogtatták a zabot, az ökrök lassan, megfontoltan csámcsogtak Maggie O'Conner-Mackenzie erős, tömzsi aszszony volt. Termete: középen összekötött liszteszsákhoz hasonlított. Felső testét széles kendőbe csavarta, kövér álla alatt pedig egy másik, kisebb kendőt kötött csomóra. A fejkendő alól kikandikáltak tömött, fekete hajtincsei. Árca kerek volt és sima, kövér és nyugodt. A hajdani regényhősnőre már csak sötét ír-szeme emlékeztetett, amely olyan színű volt, mint a kékesfekete kilkee-i tó vize. A szeme emlékeztetett csak a regényhősnőre s a gödröcsk". az állán. A háromhetes utazásnak ez volt az utolsó napja. Hat évtizeddel későbben James Mackenzie ugyanezt az utat tette meg az unokájával, de visszafelé. Reggeli után a kis karaván vidáman folytatta útját. — Eloltottad a tüzet, Dennie? — Kösd ezt a bátyút Wliitey nyergéhez, Belle! A lovaskocsit az anya hajtotta, az ökörfogatot James. A fiú gyermekes hó-hó! kurjantása messzire hallatszott a tiszta levegőben. Buck rozsdaszínű volt, Boy foltos. Ritmikusan ingatták hatalmas fejüket. Szarvuk rézgombjai csillogtak-villogtak a reggeli napfényben..."