Uj Idők 1940. június-december II. (fél évfolyam) [antikvár]

Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Az Uj Idők Negyedévre . . . 6.4Ü pengő Szerkeszti Herczee Ferenc tépeinek, valamint bármely Félévre 12.50 Bzerneszra íierczeg íerenc szövegrészének még kivonatos Egyes szám ára . —.50 „ utánnyomása is tilos XT,VT. évfolyam 1940 június 30 V. s Copyright by Singer és Wolíner VII. Terka csak akkor ébredt rá, hogy elmúlt a nyár, mikor a kökörcsin meztelen virágai előbújtak a földből és elárasztották üde pompájukkal a hervadozó réteket. De még jóformán ki sem gyönyörködhette magát bennüli, mire szegénykék szelíd megadással elfeküdtek az aszú fü alá. Akkor már kur-tultak a napok, a tornácon pirosodott a vadszőlő ós a tücskök estéről-estére gyérebben és halkabban muzsikáltak. A Tisza felett hosszúcsőrű szélkiáltók szólongatták egymást vándorútjukon, a hóharmat-tól ezüstös vetéseket ezrével lepték el a kései hajnalokon a vadlibák, alkonyatkor meg feketéllett az ég a károgó varjúseregek felhőitől. A kert lombtalan íái között ismét messzi lehetett látni, egészen addig, iiol a sárga nádas szegte a látóhatárt: November megérkezett ós az ördögszekér cigánykerekeket hányva menekült a végtelen rónán a megvadult szél elől, amely jajongva dudálta bele meg-megújuló dühét a kályhákba és lobogtatta, oltogatta a kegyelet apró gyertyalángjait a temető felvirágzott sírhantjain. Gyertya égett az öreg Julcsa sírján is és Terka meg János áhítatos szívvel imádkoztak mellette. Hálát adtak az Ég Uránali, mert Rozmaring Jóskának már egyetlen cimborája sem fenyegette a környék biztonságát. János a Barbay juhászának, Golyó Nagy Gábornak a segítségével fogta el legnagyobb részüket és akikkel nem végzett közülük a statárium, az a néhány „szelidebbje", a tömlöcben ült megvasalva, a szabadulás reménye nélkül. Golyó Nagy Gábor maga az első volt, akit János lefülelt és kilátásba helyezte neki Julcsa néni miatt az akasztófát, hacsak töredelmesen meg neon bánja bűnét és be nem vallja a betyárok búvóhelyeit. ¦Golyó eleinte tagadott persze most is, de mikor kezdte érezni, hogy szorul a hurok a nyaka körül, hirtelen fordított egyet a subán és azt mondta.: — Hát én kezére adom a Törvénynek az egész bandát, ha nemzetes uram megígéri, hogy bevesz pandúrnak. Mert látom, hogy a halált már csal?: így kerülhetem el, különben vagy a hóhér végez velem, vagy a betyárok. Szavának is állt, mikor az ígéretet megkapta. Rávezette Jánost meg az embereit a betyárok rejtett tanyáira, titkos jelekkel tőrbecsalta őket, ott aztán ¦egy részüket elnyomták a pandúrok élve, más részük fűbe harapott üldözés közben. Egyik magá 14. folytatás nak Jánosnak a golyójától, de ez már csodálatosképpen nem kavarta fel annyira a fiatal csendbiztos lelkinyugalmát, mint a Rozmaring Jóska halála. Részben, mert mindenhez hozzá lehet edződni, részben pedig, mert ez már hivatalos kötelességteljesítés közben történt, főleg pedig, mert közben János, hogy beleláthatott abba a szervezetbe, ahogy a zsiványok a gonoszságaik rendszerét kiépítették, rájött, hogy olyan veszedelmes fenevadakkal áll szemben, akiket nem is lehet emberszámba venni. Alig két-három szegénylegénynek sikerült elmenekülni, ezek is elbujdostak a vidékről végképpen. Dicsérték is a János erélyét és bátorságát nemcsak Füreden, de az egész vármegyében, csak az öreg Bódi kötekedett vele, hogy talán nem ártana azok közül a „szelídebbek" közül egynéhányat szabadon ereszteni, mert még eszébe talál jutni a vármegyének, hogy ahol zsivány nincs, ott csendbiztosra sincs szükség és kiheppenti Jánost a hivatalból. De hát ez csak olyan szóbeszéd volt! Móka, amiben Bódi sem hitt. De tréfálni is kell néha, nehogy a disznótorokon és névnapi vacsorákon a haza bajától meg a szomorú nótáktól túlon-túl nekibúsuljon a vendégsereg. Disznótor, névnap, na, meg kézfogó is elég sűrűn esett Füreden és egyiktől a másikig úgy repült az! idő, mintha szárnya lett volna. De repülhetett is, mert senki sem ért rá, hogy csak egy percre is meg-únja magát. Nem úgy volt itt, mint holmi kis faluban, vagy pusztán, ahová csak egyetlen úttalan út vezet és az is járhatatlanná válik, ha az őszi sár-tenger elnyeli, úgy, hogy aztán se vendéget várni, se vendégségbe menni nem lehet rajta. Füred „város" volt: az utcáin deszkapallón járhattak az úri nepek egymáshoz, könnyű volt hát nekik társaságos életet élni. így aztán éppen úgy kijutott nekik a városi élet szórakozásaiból és munkájából, mint a falusiéból. Az asszonyok siitöttek-főztek, tyúkot ültettek, libát mellesztettek, disznót hizlaltak, tejet szűrtek, aszaltak, befőztek, mikor pedig besötétedett, összegyűltek hol az egyiknél, hol a másiknál és fontak, szőttek, kötöttek, horgoltak, necceltek és merkeltek, főképpen pedig tereferéltek. Egyetlen szál faggyúgyertya mellett, amit a legfiatalabbnak volt kötelessége elkoppintani, ha füstölni kezdett a kanóca. Egy szál faggyúgyertyánál szórakozott a másik szobában a fiatalság is, hol zálogosdival, hol tánccal meg zenével, hol pedig egymás fülébe való sugdösó- Családía — Regény — írta: Csathó Kálmán