Vasárnapi Ujság 1938. április 10. [antikvár]

Részlet: "Szemüveg. Irta: Dallos Sándor. Sohase volt semmi baj se a szememmel. Messze épúgy láttam, mint közelre, se távoli képek nem remegtek előttem, se a közeliek s olyan természetes volt ez az egész, mint a karom ereje, vagy hogy fel tudok futni egy hegyre, vagy a hatodik emeletre anélkül, hogy kifulladnék. Nem is örültem neki. Örülni csak az életnek örültem s ebbe beletartozott a két jó szemem is, amely gyönyörűen kiszolgált engem. Most hónapok óta már azt vettem észre, hogyha este olvasok, néha összefut a szemem előtt a betű. Először azt gondoltam: csak véletlen. Talán meghültem és a szemem érzékenyebb. És nem törődtem vele. Úgy segítettem magamon, hogy a szokottnál kicsit távolabb tartottam magamtól a könyvet. Akkor jobb volt. Egyszer arra ijedtem fel, hogy a szemem fáj. Lehet, hogy hónapok óta fájt már, de nem akartam észrevenni. Harminchat éven át megszoktam, hogy a szemem hű szolgám. Mint az agyam, a kezem, a fülem, az összes érzékszervem. Nem mentem a szemem segítségére. De lassan valahol bent fájni kezdett az agyam is és akkor valaki azt mondta: - Menj szemorvoshoz! A szemmel nem lehet játszani! Megijedtem és elmentem. Lappangó rémület volt bennem: azt hittem, megvakulok. Azt hittem, hogy ez a furcsa és szokatlan zavar és fájás azt jelenti. Leültem, a szemorvos megvizsgált, legalább fél óráig vizsgált és azt mondta: - Semmi az egész. Gyengült a szeme. Előfordul az ilyesmi ilyen korban már, különösen az ön foglalkozása mellett. Majd rendelek egy szemüveget, azt viselje munkához és olvasáshoz."