Havi Magyar Fórum 2003. április [antikvár]

Balogh József: Országvers 2002 karácsonyán, 2003 hajnalán Fáradt arcú Magyarország, tengerek a határait rég nem mossák. Piros-fehér-zöld a hajnal, Mátyás óta álmodnak itt éjjel-nappal. Gyakran volt ő igaz, bátor mások helyett. Ki öleli önszántából? István, László, Kálmán, Béla..., Hölgyek-uraak, a példájuk miért préda? "Isten, áldd meg..." és "Hazádnak..."! Tetteink versimáktól messze járnak. Kárpát szíve, én-országom, összetartja fosztott hit és riad álom. Nem a folyók acsarkodnak, s néma erdők tanúi e vádló kornak. Hegyek hátán szél korbácsa, s lőtt madárnak joga lett a hallgatásra. Ki félti a butítástól, bárányképű, júdáspénzű álvitáktól? Arany, Vajda, Ady Endre, Vitéz Mihály..., derítsétek többször kedvre, s te, Petőfi, bölcs Attila..., históriánk mindőtöket szóra bírta, hát figyelmes, szép szavakkal, tölgyfa-hittel, rendíthetetlen akarattal őrizzétek meg Istennek hitványoktól! Szeret élni ez a nemzet. Fogant ezerhatszáz éve, legyen földje az Igazak menedéke!