Havi Magyar Fórum 2007. február [antikvár]

Paizs Tibor: Világosságot! Válasz Petőfinek Kérdezted, s a sorsod válaszolt: A harc a cél, az örök indulat, Az út, mely téged Segesvárra vitt, S közben az apró stációk, Köztük nőd s fiad, S a vers, Hogy vállán állva Messze láss. Vakablakon nézünk a világban Az ész csak falat bámul, A szem határa Megtorpan hamar, Csak a lelkünk, E csapodár lát világosan, De ez is csak egy hüvelyknyit Előre. Mi számít az, Hogy ártasz vagy javítsz, Ártó s javító is Csak sorsát tölti ki. Elhajítod és visszahull a kő, Kiszárad majd újra nő a fű, Hogy aztán ismét letapodjuk, Mint éveink sorát. Kérded, mi a boldogság, Kérdezd azt is, mi a bánat, Mert a kettő kézen fogva jár. A hinta röpte és esése Jót rosszá, rosszat jóvá tenni. Ki tudná ezt jobban, Mint te magad, Ki többször voltán fenn, És sokszor alant. Használ, Sőt, elhasznál a világ, Hasznára vagy tehát Csak földi szemünk Nem látja célját és okát, Mert az értelemnek nincs szeme. Ami lelkeden átviláglik, Az a látás borzalma és kelleme.