Kapu 2000/04. [antikvár]

Kedves Olvasó, a tél után kirobbant a nyár. A tavasz elmaradt. Az árvíz nem. Szorongva nézem a tudósításokat. Kitelepítések. Összedőlt házak - egy kuporgató élet relikviái dőltek halomba. Gondolják csak el; mit is tud az ember csinálni, ha élete alkonyán mindent elvisz a víz? Hogy lehet öregen, és főleg szegényen újrakezdeni. Még nem vagyunk a Föld urai. A küzdelem, a helytállás a gátakon torokszorító. Ha nem lenne elcsépelt szó, sűrűn mondanám, hogy megható. Az emberek nem csak a sajátjukat védik. Önkéntesek is helytállnak a hatalmas, zabolátlan vizek mellett. gyűlnek az adományok, s a csekkszámlán a pénz. Segítünk. Szerkesztőségünkből is ketten mentek zsákolni a háborgó vizek mellé. Tudni való, hogy az öreg néni háza ettől még nem épül fel, de csökkenti kínjait a kis segély, az összefogás és az az érzés, hogy a bajban nincs egyedül, hogy törődnek sorsával. Sajnos a kormány is gondba került. A napi több száz millió emészti a büdzsét. Innen-onnan elvonnak pénzt, közösen szenvedünk az elemi kárért. Sajnos ez így van rendjén. Míg vonul az ár, a politika hallgatabbá vált. Legalább van, amiben egyetértenek a pártok. Elmaradt az agrártüntetés. Csak kisebb, megszokott mocskolódások jelzik, hogy működnek a pártok. De ha lecsendesül az ár, újabb erővel kezdődnek a viaskodások. Vajon kit jelölnek köztársasági elnöknek? Torgyán lesz az ország-úr? Vagy más? A Magyarok Világszövetsége háza táján is dörögnek a fegyverek. Ki lesz az új elnök? Még minket is belöktek a habzó eseményekbe, hogy bajt keverünk. Sokan nem bírják elviselni a szemenszedett igazságot sem. Közben készülünk a könyvhétre. Négy új kiadványunk kerül majd az olvasók elé. Reméljük elkapkodják könyveinket, hogy legalább arra legyen pénzünk, hogy újabb kéziratokat hozzunk az olvasó tudomására. Brády Zoltán