Kapu 2000/8. [antikvár]

Kedves Olvasó,bizony, most nyáron hatvanadszor értem meg az aratást, de ily hosszan tartó hőségre nem emlékszem. A kutyák a kemencében hűsöltek. Az ember nem szívesen mozdul ki a hűsítőnek tűnő falak közül. Egy helyre mégis elmentem, a szlovéniai Lendvára. Nem ifjú gyakornokot delegáltam, hogy írjon az eseményről húsz-harminc sort. Magam fogadtam el a kétnyelvű invitálást, és a hőgutás országúton elindultunk Szlovéniába, illetve Lendvára, ahol a magyar államalapítás ezredik évfordulójának tiszteletére leleplezték, felavatták, felszentelték Szent Istvánunk életnagyságú bronzszobrát, ami egy helyi magyar művész készített el. A tikkasztó égbolt alatt ünneplőruhás tömeg vette körbe a templom melletti ligetet, ahol fehér lepelben takarózott a bronz-látvány. Magyar miniszter, szlovén állami funkcionárius, képviselők, megbízottak, püspökök, szlovén-magyar vegyes társaság, és hát a nép, a helyi lakosság. Az utcákat fellobogózták. Szlovén, magyar nemzeti zászlók mellett lengett a lendvai is. Remélem érzik, hogy miért volt különleges ez a nap! Trianoni határainkon kívül Szent István-szobrot avattak. Király Ferenc lendvai művész alkotása több mint együttélési jelkép! Népérzelmek tiszteletben tartásának rekvizituma. Az avatás után nem tört ki lázadás. Nem csatolták vissza Magyarországhoz Lendvát. Nem volt köpdösődés, szitok, átok. Békés, tiszteletteljes ünnepi nyugalom volt. Utálom az "európai" szót, mert sűrűn és mindenre használjuk ezt a földrész-jelzőt. De itt kézzel-szemmel fogható értelme volt. Tudunk békésen együtt élni, közösen gondolkodni minden fájdalom és hátsó szándék nélkül. Ez a szoboravatás a jövőnk remény-jelképe. Hátha így leszünk a szomszédainkkal évek, évtizedek múltán, magyarként és európaiként a körülöttünk élő más nyelvet beszélő embertársainkkal együtt.Brády Zoltán