Kapu 2014/8. [antikvár]

Kedves olvasó, már a kertem se szereti ez a sok esőt. Tíz méter magas fügefám második termését érleli, megdőlt a felázott talajban. Létrát támasztottam alá. Egy gerendával talán ki tudjuk egyenesíteni. Eső szálakon ereszkedik a víz, így nem tudok gyönyörködni a hatalmas pipavirágjaimban. Kinyíltak a pagodafa (hawaii rózsája) illatos virágai is. Nem láthatom közelebbről, nem szívhatom buja illatát. Még jó, hogy nem volt pénzem nyaralásra, mert ezen a nyáron nem volt pár napnál hosszabb ideig jó idő. Rokonaimat látogattam meg Székelyföldön. Magammal vittem 10 éves lányunokámat, megmutattam a gyökereit, honnan származunk. Végig bóklásztuk a farkaslaki temetőt, ahol sok hasonló nevű nyugszik.. régen szinte az egész falu rokonságba állt egymással. Többet már nem igen fogok hazajárni, mert a hozzám való rokonok meghaltak, megöregedtek. Gyerekeik távolabb állnak tőlem, ami természetes, csak arra emlékeznek, hogy én vagyok a cukros rokon, mert a legvadabb Csaucseszku nyomorban havonta mentem át, és az élelmiszerek mellett vittem cukorkát, csokoládét nekik. Leginkább a Dél-Erdélyben élőknek volt szükségük rá, ahol most is elképesztő a nyomor. Vajdahunyadon a hatalmas város kerületeiben felváltva van közvilágítás. A lakások egyharmadában ki van kapcsolva a villany, a gáz. A hajdani nagy piacon nem volt hagyma és fokhagyma. Cigányok árultak zöldséget, amit a multi üzletházakban vásároltak fel, átszortírozták és kétszeres áron kínálták. Hol vannak a szerb, szász, magyar őstermelők. Eltűntek, mert nincs vásárló. Keserű szájjal tértem haza, de legalább unokám látta Erdély fontos, maradandó részeit.. szerbusz szülőföldem!