Magyar Szemle 1936. július [antikvár]

Részlet a kötetből:MUNKAIDŐ - MUNKAPIAC A munkaidőhöz fűződő erkölcsi, nemzetpolitikai, közegészségügyi szempontoknak nem lehet akkora jelentőségük, hogy mellettük eltörpülhetne a megélhetés szempontja, ami a közgazdasági érdekben jelentkezik. Közgazdasági érdek a pénzügyi és műszaki értelemben eredményes termelés, amely egyúttal előfeltétele, hogy egy nemzetgazdaság az adott körülmények között optimális mértékben és feltételekkel adjon - termelő munkával elérhető - megélhetési lehetőséget az államnépnek. Az erkölcsi, egészségügyi, állampolitikai értelmű maximális munkanap elvét tehát csak addig a határig szabad érvényesíteni, amíg ez nem veszélyezteti a nép megélhetésének anyagi feltételeit. Sokan minden bizonnyal tiltakoznak ama beállítás ellen, mintha a munkaidő kérdésébe ütközhetnék egyrészről az erkölcsi, egészségügyi, állampolitikai, másrészről a nép megélhetéséhez fűződő anyagi érdek. Általános érvénnyel ezt mi sem állítjuk, de ennek lehetőségét sem vagyunk hajlandók a priori kizárni. Akik tagadják ennek az érdekütközésnek a lehetőségét, annak a felfogásnak a képviselői, hogy a munkaidő korlátozása nem csökkenti sem a közgazdaság termelőképességét (produktivitását), sem a magángazdaságok hasznát, sőt az utóbbiakat több munkavállaló foglalkoztatására késztetve, a legfőbb szociális érdeket, az emberi létjogot szolgálja. Ennek az érvelésnek gondolatmenetét követve, olyan megállapításokkal találkozunk, amelyek ahelyett hogy megerősítenék, leronthatják egymást. Már a liberális szociálpolitikai irányzat úttörője, Brentano, eltűnődött azon, hogyan lehetséges a munkaidő korlátozásának érdekében egyidejűleg azt állítani, hogy az ennek folytán elveszett munkateljesítményt pótolja a munkának ugyanezen okból nagyobb intenzitása és ugyancsak a munkaidő korlátozása révén csökken a munkanélküliség. Mert ha a munkásság életereje, munkakészsége tényleg felfrissül, fokozódik a munka rövidebb ideje folytán és ezt kifejezi az óránkénti átlagos munkateljesítménynek olyan arányú emelkedése, amely ellensúlyozza a munkaóraszám csökkenésének kihatását a termelés eredményére, akkor a munkaidőreformnak nincsen és nem is lehet hatása a munkapiacra. Ha pedig mégis van, ez annak a bizonysága, hogy a munka intenzitásának az emelkedése nem ellensúlyozza az üzemi foglalkoztatás időtartamának a korlátozását, ami csökkentheti a közgazdaság termelőképességét és a magángazdaságok hasznát.