Magyar Szemle 2019. szeptember-október [antikvár]

KODOLÁNYI GYULA 1989 1989 ittasultsága - emlékezem a szabadság kis ünnepeinek végtelen láncolatára. Kis ünnepekre, amelyek egyenként is nagyok voltak, nagy lépések a belső felszabadulás és a politikai szabadság útján. Olyanok, amelyeket öt évvel azelőtt nem lehetett elképzelni, de talán még három évvel azelőtt sem - amikor 1986 őszén az írószövetség közgyűlésén a tagság kiszavazta „a párt és a kormány" összes jelöltjét, és a kommunista rendszer visszásságairól olyan mondatok hangzottak el az írók szájából, amilyeneket 1956 nyara-ősze óta nem mondott ki senki sem Magyarországon nagyobb körben. Csurka István, Csoóri Sándor, Eörsi István, Fekete Gyula, Sánta Ferenc beszédeit magukat alig türtőztetve hallgatták végig a hatalomnak a pódiumon egymást váltó képviselői, Berecz János, Köpeczi Béla és Óvári Miklós. De végighallgatták. Mert ez már a Gorbacsov-korszak volt, idestova másfél éve. Lapozgatom az Antológia Kiadó Lakitelek-képeskönyét az 1987 szeptember 27-i találkozóról. A fotókon 32 évvel ezelőtti önmagunk mása - elsüssem-e az olcsó poént: milyen fiatalon? De nem is annyira. Negyvenöt évesen a gyep-parton ülve eszem a Lezsák-család remek bogrács-ebédét, mellettem, mintha zsöly-lyékben ülnénk, ugyanolyan tartással Czakó Gábor. Arcunk nem sokat árul el a történelmi pillanatról. Egy másik fotón a sátor nyitott oldalában állva hallgatok egy beszédet: figyelemmel, de némileg komoran - fenntartásokkal gondolkodva a távlatokon, az esélyeken. Pedig emlékszem, a hangulat, a hangulatom derűs és lelkesült volt. Milyen jó mulatság fotókat nézni - és milyen semmitmondó a legtöbb fotó. Esetleges és formátlan rajtuk szinte mindenki és minden esemény, és a belső világot maszkok, ráncok, esetlen mozdulat-töredékek látványa mögé rejtik el. Mégis, e könyv fotóin át-átjön a felszólalók heve, tüze, humora. Nevetve terítem kettőnk fölé Bíró Zoltánná, Tóth Rozália nejlon esőkabátját - hát bizony, áztunk is délután a sátor szélein. Autón én hoztam el Lakitelekre Konrád Györgyöt, aki a nyári ellenzéki szakadást félretéve, az együttműködés szellemében üdvözli az összegyűlteket a „demokratikus" tábor részéről. A megnyitót Lezsák Sándor mondja, de beszédet mond a történelmi „lakitelkiek" nagy táborán kívül Szabad György, Benda Kálmán és Lengyel László is. Bendát Jeszenszky Géza hozta autóján Lakitelekre. Ott van Cseh Tamás, Kulin Ferenc, Kósa Ferenc, Balczó András, Kovács András, Püski Sándorék, Makovecz Imre, Bihari Mihály, Alexa Károly, Entz Géza, Zelnik József, a Duna-körös Vargha János, Vásárhelyi Judit és Bába Iván, és annyi más ellenzéki értelmiségi és művész. A rendszerváltozás két főszereplője, Csoóri és Antall, külföldi útjuk miatt nem tudtak eljönni. Lakitelektől kezdve aztán felgyorsultak a dolgok, sorjáznak a hullámhegyek, amelyeket még csak az a néhány ezer vesz észre, aki e hullámsort megüli, no meg a túlsó oldal, az egyre bizonytalanabb, egyre foszlóbb hatalom. Pozsgay Imre nemhogy eljön a találkozóra délután a távolabb hagyott szolgálati fekete a.