Magyar Szemle 2021. július-augusztus [antikvár]

GRÓH GÁSPÁR ZÖKKENŐ IDŐ „Kizökkent az idő; - ó, kárhozat! / Hogy én születtem helyre tolni azt" - mondja Hamlet. Megpróbálkozik a feladattal, és végül bele is hal. Mondhatom: Hamlet én vagyok. Mondhatjuk: Hamlet mi vagyunk. De kik? Az emberiség? Vagy csupán a „jobb rész"? És mi zökkent ki? Az idő? Mint olyan, vagy mint csak a kor, amelybe - ó, kárhozat! - születtünk? De ha már Shakespeare is így érezte, és ahogy - olykor hol komolyan, hol ezt a komolyságot csúfolva - szokás mondani, „már a régi görögök" is így érezték? Hogy aztán megszülessen a tragédia. A ma embere nap mint nap azzal szembesül, hogy valami nagyon kizökkent, de érzi a tehetetlenségét, hogy ő ezt már aligha tudja helyre tolni. Nem is érezhet mást: elképedve szembesül azzal, hogy mit mutatnak neki mint megoldásra váró, korszakos jelentőségű, egyetemes problémát. Az elmúlt évben ezt az ügyeletes főkérdést, amely a Föld nevű bolygó működésének üzemgazdasági szempontú, azaz profittermelő képességének optimalizálására (= erőforrásainak gyors és teljes körű kiaknázására) irányuló átszervezése ellenére valóban a legfontosabb, egy önmagában nyilvánvalóan súlytalan, de a megfelelő kommunikációs stratégiával tényleges szakemberek és mértékadó gondolkodók fölé emelt, félig-meddig gyereklány képviseletében a környezetpolitika kérdésköre jelentette. Idén már nem a zöld, nem is a fekete a köznapiságba telepített és annak szintjére (le)szállított politika divatszíne, hanem egyenesen a szivárvány tarkasága, jellemzően annak harmonikus visszafogottságával szemben vizuálisan (is) visszataszító, harsány változatban. E módszerekkel birtokba lehet venni közbeszédet, de nem a jövőt. (Habár fölül a sajtó és alul a Földnek álma, azért a Föld az úr.) Azt kell látnunk, hogy a fiktívvé formált (bizonyos nézőpontból esetenként virtuálisnak is mondott) valóságot oly módon mutatják a közbeszédet döntően befolyásolni képes centrumokból, mint ahogyan a divatipar meghatározó cégei évről évre összegyűlnek, és meghatározzák a következő év divatszínét, a szoknyahosszot, textil anyagokat, stílust. Mert ha nincs új szín és miegyéb, nincs minden évben defacto kötelezően elrendelt új trend, akkor trendiség sincs. Már pedig az a legfontosabb. Aki nem trendi, az nincs. Nem számít, hogy mennyire rühellem magát a szót is, én sem számítok, mert nem lehet rám vevőként számítani. De nekem legalább a mormogás joga megmaradt.